Nem elég, hogy nemrégiben egy behajtani tilos táblát helyeztek el a Bolygó utca Tündér utcai végére, most tudták meg, hogy ezen utcaszakaszt oszloppal kívánják teljesen lezárni, ezzel végképp megnehezítve az ott lakók sorsát.
Arról már nem is beszélve, hogy ha lehelyezik az oszlopot, az a kerékpárral közlekedőknek is balesetveszélyes, mivel kisgyermekeket szállítanak. A gyermekek védelmében akkor le kell szállni a kerékpárról, hogy elkerüljék a balesetet.
Ha valaki ismeri városunkban ezt az utcát, annak teljesen világos az egyébként is kaotikus volta.
A Tündér utcától a Kustár utcáig terjedő szakasz is teljesen járhatatlan gépkocsival a mély gödrök miatt.
A lakók elmondták, hogy a szemétszállító autó is milyen menőverekre kényszerül, mire ebben a szűk utcában összeszedi a szemetet. Az ezen a szakaszon közlekedők kénytelenek a lakók által készített járdán közlekedni egyik kerékkel, hogy el ne süllyedjen, fel ne akadjon az autójuk, ezáltal teljesen eltűnt a járda, így már lassan gyalog sem tudnak közlekedni.
Abba már bele sem mernek gondolni, hogy ha valóban oszlopot tesznek a fent említett utca végére, akkor a mentőautó és adott esetben a tűzoltó autó hogyan is fog oda bemenni.
A terület önkormányzati képviselőjét, Holló Róbertet megkérdezték, hogy hogyan is lehetséges ez a döntés. Aki azt válaszolta, hogy a lakók kérték. Az utca lakói nem tudnak róla, őket senki nem kérdezte.
Kérik az itt lakók az önkormányzat döntésének felülvizsgálatát, és nagyon kérik, hogy ne helyezzenek el oszlopot a Bolygó utca Tündér utcai végére, valamint a Tündér–Kustár utca közötti szakasz mielőbbi rendezését, hogy személyautóval is lehessen közlekedni ezen a szakaszon.
szerk.