booked.net

Hírdetés

Kiabálva támadtak Zágráb Nándorra a fideszes képviselők

2023. december 5., kedd 18:33

Botrányos körülmények között ért véget a nagykőrösi önkormányzat Emberi Erőforrások Bizottságának november 22-i ülése. Utolsó nyilvános napirendi pontként tárgyalták a Helyettük, Értük, Velük Alapítvány, valamint a roma önkormányzat sportkeretből kapott támogatásaik elszámolását. (Ennek tartalmáról részletesen az Utazási költségekre és „zenei szolgáltatásra” költötték a sporttámogatást című írásunkban számolunk be.)

 

A szavazást követően Zágráb Nándor kért szót, aki elmondta, hogy korábban arra tett javaslatot, miszerint a MozGo-Nagykőrös SE az önkormányzattól kapott 2 millió forintot a gyerekek tagdíjának eltörlésére használja föl. „Olyan információ jutott a birtokomba, hogy a gyermekek részére nem hogy eltörölték volna, hanem 5000 forintról 7000 forintra emelték a tagdíjat” – mondta a képviselő. Zágráb Nándor szerint ez azért lehet érdekes, mert időközben Máté József, a MozGo felnőtt csapatának egyik vezetője olyan bejegyzést tett közzé a Facebookon, miszerint: „Sok az éhes ember a nagykőrösi fociban! Be kell fejeznem a kőrösi focit! Irány Nyársapát!”… Amikor a képviselő a mondandójával ide ért, beindult a vele szemben ülő fideszes képviselők kórusa, akik közbevágva, kiabálva próbálták Zágrábba belefojtani a szót.

Illés Sándor bizottsági elnök többször elismételte, hogy ez nem tartozik a napirendhez, a tárgyalt két elszámoláshoz. Zágráb Nándor Sohajda Márkhoz, a Nagykőrösi Kinizsi volt elnökéhez is megpróbált kérdést intézni. Elmondta, hogy Suba Lajos bejelentette, hogy ő nem írt alá semmiféle olyan nyilatkozatot, ami a Kinizsi kókai romatelepen történő eltüntetéséhez vezetett. A képviselő arra volt kíváncsi, hogy erről Sohajda Márk mit tud? A Kinizsi kókai Roma-Gól SE-vé alakulását levezénylő fideszes képviselő válasz helyett egyre hangosabban kiabálva, Zágráb Nándor szidalmazásába kezdett bele. Sohajda a vélelmezhetően odahamisított aláírásra adott magyarázat helyett politikai szélhámosnak, hazugnak titulálta Zágráb Nándort. A képviselő mocskolásába bekapcsolódtak a Czira-kabinet tagjai is, akik hivatali dolgozó létükre kiabáltak közbe, erősítve a fideszes kórust.

Végül Sohajda Márk nem élt a lehetőséggel, nem tisztázta magát, most sem adott magyarázatot a Kinizsi roma egyesületté alakítására.

Lapunk információi szerint a fideszes képviselők ideges személyeskedése a zárt ülésen is folytatódott, de hogy pontosan mi hangzott el, arról a nyilvánosság kizárása miatt nem tudunk beszámolni.

könyvelő

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva