Az MBMH szerkesztőségünknek küldött közleményében hangsúlyozza, hogy dolgozóiknak már harmadik éve közvetlen részesedést biztosítanak a vállalat sikereiből, „ezzel is megköszönve az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő teljesítményüket”.
A szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében az összeg mértékét a kecskeméti vezetőség által meghatározott helyi mérőszámok is alakítják. Ezek mindegyike pozitívan befolyásolta a kifizetendő összeg alakulását.
„Jens Bühler, a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár igazgatója köszönetet mondott a dolgozóknak kiemelkedő teljesítményükért és kiemelte, hogy a gyár sikerének alapjait közösen, csapatként fektették le szenvedélyükkel és a kihívásokkal teli környezetben elért nagyszerű eredményeikkel” – áll a gyár közleményében.
A kifizetendő összeg várható mértékét március 4-én közölt, 2024-re vonatkozó csoportszintű pénzügyi eredmény alapján határozták meg. A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár mintegy 4500 főt foglalkoztat, tavaly több mint 146 000 járművet gyártott.
(Forrás, fotó: Kecsup)