Inkább a tájékoztatás, mint a ”direkt” politika!
Ez így ment mindaddig, míg a „fordulat éve” – 1947-48 – gyökeresen bele nem rondított nemcsak a politikai közéletbe, hanem az élet minden területére, és egyszersmind alapvető, és messzire-mélyre ható változásokat hozott!
Ez önmaga is „megérne egy misét!” De ettől még viszonylag messze vagyunk...

Tehát 1944 tele, ’45 tavasza.

Az 1945 januárjától eléggé rendszertelenül megjelenő „Nagykőrös Népe” a krónikus papírhiány, valamint az ominózus: „mit is írhatunk?”, stb. okán vajmi kevés, valóban HÍR maradt ránk, utódokra. Ugyanakkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy örököltük dr. Balanyi Béla „naplóját”, amiben Béla bácsi 1944 őszétől, egészen 1974-ig megörökítette – még ha vázlatosan, és olykor szubjektíven kommentáltan is – a városban történteket.
Amikor „fontosak” voltak az események, akkor naponta, esetleg hetente. Később nagyobb intervallumot fogott közre. Utólag írva meg az eseményeket.
Nem zárójeles megjegyzés: Az új hetilap elnevezése is sokat mondó! A „Nagykőrös Népe” azt volt hívatott kifejezni, hogy „vége az úri vircsaftnak”! Következik a „dolgozó nép” – értsd a kommunisták vezérelte proletárok – gusztusa szerinti Nagykőrös építése.

Tekintve, hogy szubjektíve, saját „szemüvegén át” láttatta az általa leírtakat, mára már több forrásból is tudjuk, hogy nem mindegyik esemény úgy zajlott, ahogy ő írta. És a szereplők személye is változott a történeti hűséggel összefüggésben. De jobb híján dr. Balanyi Béla két kötetes „naplója” rendkívüli segítség az adott évtizedek múltjának feltárásában. Egyszersmind megértésében is! Nem beszélve a hétköznapi történetek, a várost jellemző hétköznapok bemutatásáról, egy mindenre figyelő, fáradhatatlan szemlélő, „krónikás” szemszögéből!

Lapozzunk hát bele a „naplóba”, kiemelve a jellemző bejegyzéseket. Eljutva az 1946. februári „Népítéletig”!

Nos, az 1946. február 17-én történteket a múlt év szeptemberében részletesen közreadtuk. Ezúttal két okból érintjük az eseményt:
1.    Közeledünk a 75 éves évfordulóhoz.
2.    Rá kell, mutassunk a levéltár elpaterolásának bűnére! Ugyanis dr. Balanyi Béla „Naplója” is egy ideje csak a fővárosban lapozgatható! Bizonyítva polgármesterünk kulturális immunitását, bornírtságát!
A „Napló” pótolhatatlanságát jellemzi, ami egyébként újsághír lenne! Még decemberben, a méntelep előtti parkban, „gyakorlatozás közben egy orosz tank halálra gázolt egy orosz főhadnagyot. Dísztemetése a Hősök-terén kialakított ideiglenes temetőben volt.” – írta erről Béla bácsi.
Az első „Szovjet Hősi Emlékmű” is itt készült el, a Hősök tere dél-keleti sarkán. A kórházban meghaltakat is először ide temették.
A nagy pompával, katonai tiszteletadással rendezett szertartás tüzérségi díszlövésekkel zárult. A gimnáziumban berendezett szovjet hadikórház ablaküvegeinek egy része kiesett. „Pótlásuk szinte lehetetlen!” – Jegyzi meg Béla bácsi.
Nagy a drágaság, és fokozódik a pénzromlás. Aki tudja, élelmiszerre cseréli amije van, vagy megmaradt.  
Januártól jelenik meg a Nagykőrös Népe. Csak hírekkel, a pártok közleményeivel, jelszavakkal, stb. kommentár nélkül.
A városban és környékén állandó a katonai mozgás. A Dunántúlon még folynak a harcok. Az oda vonuló alakulatok, és az onnan „pihenőre” visszavontak a városon mennek át. Itt töltenek néhány napot, esetleg hetet. Januárban Kecskeméten és Kőrösön 43070 szovjet katona állomásozott! Döntő többségük a lakosságnál „kvártélyozott”. Többnyire normálisan viselkednek, még a tanyákon is.
A szovjet városparancsnokságot – kommendatúra – a főtéren, a Posta palotával szemben, a „Révész-féle” emeletes polgárházban alakították ki.
Kezdetben a város közrendjének megszilárdítása is a szovjet katonai hatóságra tartozott, közreműködve a helyi városvezetéssel, és a szerveződő „Nemzetőrséggel”.
A „kommendáns” dicséretére mondva, a Vörös Hadsereg valamennyi, szökött, és itt garázdálkodó katonája által elkövetett gaztett felderítésében hathatósan közreműködött. Akiket elfogtak, általában a helyszínen „agyonlövetett”!

Ez történt a Felsőjáráson, az akkor elhíresült „Czakó-tanyai csata” során elfogottakkal is.

Ha nem is ekkora, de nagy visszhangja volt a Hatvani család brutális legyilkolásának. Az Alsójárási szénáskert mellett lakó asszonyt, és három gyerekét két szökött szovjet katona egy éjjel baltával agyonverte. Minden mozdítható értéket magukkal vittek, az őket rejtegető két, „feslett életű” magyar nőhöz. Egy héten belül elfogták őket. Kecskeméten tárgyalták az ügyüket: halál!
Ebben az időben még két kőrösi embert gyilkoltak meg, lőttek agyon. Tóth Lászlót, majd sokkal később Oravecz Lászlót. A tettesek nem kerültek elő!

Nem hagyható ki az un. „Földreform”, az 1945/600-as törvény végrehajtásának megkezdése. Ennek megítélése Kőrösön is komoly vitákra adott okot, az un. „földnélküli agrárproletárok”, és a földjüket teljesen, vagy egy részét vesztő nagybirtokosok között. Természetesen a „baloldali pártok” – MKP, SZDP, Nemzeti Paraszt Párt – saját érdemeként harsogta a földosztást.
Ilyen politikai felhangok, körülmények között következett 1946. január 28, a polgármester választás. Előzményeként dr. V. Szűcs Lajos, 1944. november 7-én megválasztott polgármester lemondása állt.
A városi közgyűlés két jelölt közül választhatott. Vagy a pártonkívüli Reszeli Soós Ambrus városházi tisztviselőt, vagy Torday László hivatalban lévő városgazdát, akit a városi értelmiség, valamint a gazdatársadalom támogatott.

A baloldal, elsősorban a kommunisták nem voltak biztosak támogatottjuk, Reszeli Soós győzelmében ezért meghívták a választásra Házi Árpádot, a vármegye kommunista alispánját. Jelenléte nem akadályozta meg Torday László megválasztását. Sőt!

Miután mindent szabályosnak ítélt, nem támogatta Bartha Antal és kommunista társai tiltakozását. Így február 1-jén beiktatták hivatalába az új polgármestert, Torday Lászlót.

Február 1. országosan is nagy ünnep volt! Az országgyűlés kikiáltotta a Köztársaságot. Ezzel megszűnt létezni az ezeresztendős Magyar Királyság!

A II. Magyar Köztársaság elnökének a kisgazda Tildy Zoltánt, az eddigi miniszterelnököt választották meg.

A Köztársaság kikiáltását, az Arany János Filmszínházban ünnepelte a város, kilenc ünnepi szónok beszédétől kisérve. Sorrendben Barta Antal MKP, Faragó László SZDP, Kopa László FKGP voltak a jelentősebb szónok. Az MKP-tag Meggyesi (Freytag) Alajos, Petőfi: „Respublika”– versét szavalta el.
Jelen volt Göde Lajos református lelkipásztor is. Ez volt az első alkalom, hogy a református egyház képviseltette magát 1945-ben.
Az ünnepség végén nagy tüntetés volt. A Köztársaságot és Tildy Zoltánt éltetve. De ez is elhangzott: Vesszen a reakció!

Már-már úgy tűnt, mindenki elfogadta a polgármesterválasztás eredményét, mikor is február 17-én, vasárnap, du. 4 órakor nagy tüntetésre került sor a Városháza előtt. Több száz főnyi tömeg követelte Torday László lemondását!
Ez volt a „Népítélet” közvetlen előjátéka.

Tóth Barna