A június 25-i képviselő-testületi ülésre benyújtott előterjesztés leszögezte, hogy Nagykőrös önkormányzata természetesen támogatja a pályázatot, de figyelemmel arra, hogy egyrészt köztemetőt nem üzemeltet, másrészt a katolikus és református temetők fenntartásában sem vállal részt anyagilag, illetőleg a temetők bevételei a tulajdonost, üzemeltetőt illetik, nem vállalja egy temető gondozását sem.
A helyi hitközség ezzel kapcsolatban megkeresésében azt írta az önkormányzatnak, hogy “a helyi zsidó közösség önként gondoskodott az elmúlt több mint száz évben a temető fenntartásáról, üzemeltetéséről, gondozásáról, s az elkövetkezendő évtizedekben, évszázadokban is így kíván tenni…”
Ezek alapján hozta meg egyhangú határozatát a testület, miszerint az önkormányzat támogatja a Nagykőrösi Zsidó Hitközségnek a MAZSÖK által kiírt temető rekonstrukciós pályázaton való részvételét, és egyetért azzal, hogy a Nagykőrösi Zsidó Hitközség továbbra is maga gondoskodjon a tulajdonában lévő temető terület fenntartásáról, gondozásáról.
A pályázat elbírálása időközben megtörtént. A MAZSÖK kuratóriumának döntése szerint 12 millió forint támogatást adnak a nagykőrösi zsidó temető új kerítésére.
tudósítónktól