booked.net

Hírdetés

„Amit magunkért teszünk, meghal velünk, amit másokért, túlél minket” - Albert Pine

2020. november 19., csütörtök 15:56

Hojszáné Marika néni néhány éve, hosszú munkával töltött évtizedek után vonult nyugdíjba. Hála a gondviselőnek igen jó egészségnek örvendve, szívesen segít önzetlenül. Tavasszal a Covid helyzet kirobbanásakor több száz mosható textil maszkot varrt a kocsériaknak, azért, hogy segíthessen.

Szívesen és ügyesen kézimunkázik. Tavaly karácsonyra Dominik unokája ovistársainak (10 kisleány, 13 kisfiú) polipokat horgolt.
Néhány napja nagyon komoly elismerést vívott ki Marika néni, amikor a Bács-Megyei Oktatókórház újszülöttjeinek adományozott 150 db kötött sapkát. A hír futótűzként terjedt a közösségi médiában.

Azért erre a kórházra esett a választása, mert második unokája Máté ott született 2 éve, és úgy érezte, hogy valamivel szívesen segítene. Mivel jó sok fonala volt, amit ajándékba kapott, úgy gondolta, hogy azokat felhasználva, szívesen készítene belőle ajándékot. 1 évig kötögetett, mire elkészültek a legkisebbeknek szóló ajándékai. A kórház dolgozói nagyon meghatódva fogadták Marika néni önzetlen, kedves gesztusát.
Nekünk, kocsériaknak is nagy öröm és büszkeség volt olvasni, hogy milyen nagyszerű ember él közöttünk!

Marika néni! Kívánunk nagyon jó egészséget, tartalmas nyugdíjas éveket, és sok-sok önzetlen jó cselekedetet a jövőben is! Köszönjük, amit tesz!
Fotók: www.facebook.com/Bács-Kiskun Megyei oktatókórház, Csiki-Hojsza Gyöngyi, Tóth-Hojsza Judit

Dávid Krisztina
Legyünk Kocsér Jó Gazdái

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva