A rózsatöveket csoportunk ajándékaként kapták az igénylők, feltételünk pedig mindössze annyi volt, hogy azokat utcára, vagy az utcáról is jól látható előkertekbe ültessék, hogy a pompás virágok majdan a falunk díszei legyenek.
Hogy miért éppen rózsát választottunk akciónkhoz?
Mert a rózsa, „a virágok királynője”, az emberiség megjelenésével egyidejű, és jelen van a mindennapjainkban, a költészetben, a művészetekben. A rózsa mindig a jót, a szépet, a nemeset jelképezte, és éppúgy ott a helye a paraszti kertekben, mint a kastélyok parkjaiban. A rózsa végigkíséri életünket a születésünktől a hitvilágon át a végső búcsúig. És mert szép!
A rendelkezésre álló határidőn belül olyan sokan jelentkeztek felhívásunkra, hogy az minden előzetes várakozásunkat felülmúlta. Azt tartják, hogy „aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet!” – ezért nagyon-nagyon örülünk, hogy kis falunkat ennyi jó ember szeretné szebbé, virágosabbá, otthonosabbá tenni.
A lehetőségeinket mérlegelve végül úgy határoztunk, hogy minden igénylő háztartás számára 3 tövet tudunk ajándékozni, és örömmel adjuk hírül, hogy a hétvégén 400 tő szőregi rózsával lett gazdagabb a falu.
A szegedi értéktárban is nyilvántartott, méltán híres és nemes virágtöveket faluszerte dolgos kezek ültették el szombaton, sőt, még néhány tanyai portára is jutott belőlük.
„A türelem rózsát terem!” - de mi már most nagyon kíváncsian várjuk, hogy virágba boruljanak a most elültetetett rózsák Kocsér utcáin és portáin!
Ez a falu az otthonunk! Köszönjük szépen mindenkinek, aki részt vállalt abban, hogy még szebb, még virágosabb, még otthonosabb legyen mindannyiunk és az idelátogatók örömére!
A rendkívül nagy érdeklődésre való tekintettel pedig már most megígérjük, hogy amíg lehetőségünk lesz rá, évről-évre további faluszépítő rózsaültetéseket fogunk szervezni!
Kasza Csabáné
Legyünk Kocsér Jó Gazdái