Avval a kiegészítéssel, hogy a meghívó szerint közreműködött a Ceglédi, valamint az Észak-Budapesti Tankerületi Központ.
Nem szükséges részletesebben magyarázni sem a rendezés okát, sem a helyszínt, mert a téma – a 180 éves kőrösi, valamint a 150 esztendős állami tanítóképzés – tiszteletet parancsoló volt valamennyi megjelent számára.
A földszinti tanácstermet megtöltő hallgatóság között felfedezhettünk illusztris vendégeket is. Például a már nyugdíjas Platthy Iván címzetes „egyházügyi államtitkárt”, aki 1989-90 táján elkötelezett híve volt a kőrösi tanítóképzés újraindításának abban az épületben, ahol ma is működik! És amiről egyre kevesebben tudják, hogy akkor itt székelt az „állampárt”, az MSZMP városi bizottsága.
Sajnos nem lehetett itt Huszár Kálmán, aki mint városvezető, helyettes tanácselnökként szintén részese volt az eseménynek és az eredménynek!
Jelen volt nagytiszteletű Szabó Gábor a helyi református egyházközség lelkészelnöke, Földi László országgyűlési képviselő, dr. Czira Szabolcs polgármester, Fodor Gábor a Ceglédi Tankerület igazgatója, és a Főiskola illetékesei, élükön dr. Szenczy Árpád rektorral.
Az üdvözlő és emlékező beszédek – Szabó Gábor, dr. Szenczy Árpád, dr. Czira Szabolcs, Földi László, Fodor Gábor – elhangzása után, került sor a korábban meghirdetett két pedagógiai pályázat eredményhirdetésére, és a díjak kiosztására.
Majd a felkért előadók következtek, akik a témával kapcsolatos, tudományos igényű mondandójukat osztották meg a hallgatósággal.
Elsőként dr. Török Éva, főiskolai adjunktus ismertette azt a négy markáns korszakot, mely összefogja a kőrösi tanítóképzés máig tartó múltját.
Őt dr. Novák László DSc – nyugdíjas múzeumigazgató – Arany Jánost, „a pedagógust” méltatta.
dr. Szenczy Árpád PhD a régi tanítóképző működését, és máig tartó kisugárzását elevenítette fel.
A gazdag program színesítéseként közreműködött a Református Általános Iskola és Óvoda „Graduál” gyermekkórusa, valamint a „Kőris Kamarakórus”.
A program befejezéseként, dr. Szabó Attila PhD. – a Bács-megyei Levéltár nyugdíjas igazgatója – vezetésével sor került városnéző-sétára, és a Múzeum meglátogatására.
A kétnaposra tervezett program, másnap a fővárosi helyszíneken folytatódott.
Tóth Barna