booked.net

Hírdetés

Konferencia a reformációról

2018. március 15., csütörtök 16:59

Köztudott, hogy idén emlékezünk a reformáció 500 éves történetére. Ennek egyik igen fontos eleme a hazai levéltárakban fellelhető, reformációval kapcsolatos dokumentumok sora.

Nos, ebből a gazdag kínálatból merítettek a Tanítóképző Főiskolán rendezett tudományos konferencia előadói.
Hogy ne nagyon kalandozzunk messzire a konferencián történtektől, kezdjük az elején.
A november 30-án, csütörtökön, de. 10 órakor kezdődött program bevezetéseként, három köszöntő is elhangzott. Valamennyien a rendezők – Pest Megyei Levéltár, és a Károli Gáspár Református Egyetem – képviseletében.
Dr. Schramek László igazgató, és dr. O.Kovács József MNL megyei főigazgató-helyettese, valamint dr. Méhes Balázs dékán helyettes.
A konferencia első előadója, dr. Szabó Attila, a Bács megyei levéltár nyugdíjas igazgatója volt. Előadásában a történelmi „három város” – Kecskemét, Cegléd, Kőrös – református lakosságának, a török-hódoltság kori életét, társadalmi berendezkedését mutatta be. Ennek két jellemző momentumát hangsúlyozta. Egyrészt a törökök közömbösségét az egyházi élettel kapcsolatban. A másik –ami ebből fakadt! – a városok közigazgatásának önállósága. Ha az adót befizették, minden rendben volt!
Következett dr. Gyenes József, a kecskeméti, Megyei Levéltár igazgatója, aki a 16-17. századi Kecskemét katolikus-református lakosainak kapcsolatait elemezte.
Érdekességként hangsúlyozta, hogy számszerűségükben a reformátusok feleannyian voltak, mint a katolikusok, a városvezetésnek mégis meghatározó részvevői voltak.
Dr. Pap Ferenc egyetemi docens a nagykőrösi református felekezet fegyelmezési gyakorlatából villantott fel néhány részletet. Ebben gyakori büntetés volt az un. „eklézsiakövetés”. Mikor is az egyházi büntetés arra utasította a delikvenst, hogy a gyülekezet előtt, a templomban vallja be bűnösségét. Gyakoroljon megbánást!
A büntetésnek ez a formája megegyezett a 18. század első harmadáig a városi előjáróság döntésével, mivel addig az egyház, és város vezetése lényegében azonos volt.
A kávészünet előtt, a Pest Megyei Levéltár segéd levéltárosa, Sebiány Noémi a kőrösön fellelt végrendeletek néhány érdekességeit mutatta be. Hangsúlyozta, hogy azok kiváló alapot adnak családfa-kutatásra is!
A negyedórányi szünetet követően dr. Schramek László a 18. századi, Pest-Pilis-Solt vármegye protestáns lakosainak számarányát mutatta be és elemezte. Rámutatott, hogy az adatok szerint meglehetősen hullámzott a számuk. Kivételt képezett Csepel- sziget, és a Szentendrei-sziget, ahol folyamatos erősödés volt kimutatható.
Érdekes volt hallani, hogy míg Kőrösön kezdettől fogva a reformátusok voltak döntő többségben, addig Kecskeméten a katolikusok alkották a jelentős többséget. Cegléden is a reformátusok voltak többen.
Dr. Szetey Szabolcs az egyetem tanszékvezető docense a 18-19. századi Óbudai református lelkipásztorainak sorát mutatta be. Köztük az első, Csontos János volt az érdekes, aki templomot is épített, és akit fia követett a szószéken.
Majd Fodor Dorottya levéltáros az egyházak és a világi hatalom kapcsolatával kapcsolatos kutatásairól számolt be. Kezdve az első, 1919-es tanács-hatalom néhány rendelkezésével. Természetesen a sokkal mélyebbre ható döntéseket az un. szocialista államhatalom hozta.
Suba Lajos az Arany János Református Gimnázium nyugalmazott igazgatója néhány érdekes – jó részt eddig ismeretlen, vagy kevéssé ismert – történetet mutatott be hallgatóinak.
Végül dr. Dávid István a Tanítóképző Főiskola tanára, a református egyházközségeknek speciális művészeti eredményeit mutatta be. Miután kiváló orgonaművészként is ismerhetjük, elsősorban a magyar orgonaépítés kezdeteit vázolta fel, részletesebben a kőrösi reformátustemplom orgonáját mutatta be. Kuriózum volt, a templomtorony száz évvel ezelőtti átépítésének bemutatása!

A konferencia részeként volt látható a Magyar Nemzeti Levéltár összeállításában a „Vissza a forrásokhoz” vándorkiállítás, ami december 8-ig tekinthető meg a Főiskola aulájában.

Ui. Szomorúan kell, megállapítsuk, hogy sem az „ünneplő”, és lokálpatrióta városvezetés, sem a helyi református gyülekezet képviseletében nem láttunk senkit!

Tóth Barna

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva