booked.net

Hírdetés

Aktuális

2017. november 9., csütörtök 18:26

(„A kollektív bölcsesség az marhaság! A kollektív hülyeség az valóság!”  Popper Péter)

Nemzeti Ünnepre készülvén jutott eszünkbe a minap, hogy éppen egy esztendeje, október 23-ának ünnepére készült el a város „Büszkeség pontja”. Aminek átadása egybeesett a városi ünnepséggel.
Valaki „Pihent Agy” találmányaként lett belőle akkoron országos program, és hozzá hasonló helyi „Pihent Agy” döntése nyomán pályázott a város néhány millióra. Azt elnyerve, a Kis-Hősök tere Piétája előtt el is készült az említett „Büszkeség pont”. Természetesen a szükséges díszburkolattal csökkentve a park zöld felületét.
Nos, ez valóban apróság ott, ahol nagyszabású tervek vannak a levegőben, illetve valósulnak meg!


A „büszkeségre” pont az adott okot, hogy a kialakítás során – viszonylag rejtve!  – elhelyezték az 1936-ban született Zódor János „atyafink” réztábláját, akit 1958-ban felakasztatott az akkori vésztörvényszék.
Ez így rendben is lett volna, hiszen Zódor János, mint a forradalmi harc fegyveres résztvevője inkább „mártír”, mint aki passzív szemlélőként vesztette életét... – Persze annak körülménye és megtörténte is gyalázatos dolog!
Nos, nem sokkal később jött a Hősök-tere „felújítása”, amiről több hiszékeny városlakóval együtt azt gondoltuk, hogy ha már 2017 „Arany Év”, akkor a „Nagy Munka”, Arany János személyéhez, itteni munkásságához fog kapcsolódni! Hát, egy frászt...
Az lett, ami látható! Arany János itt létére pillanatnyilag csak annyi utalás van, hogy az „Arany-pad” 180-fokos fordulattal került vissza a helyére!
Ám visszatérve a tárgyalt „Büszkeség ponthoz” azon is történtek változtatások! Például eltűnt Zódor János réztáblája! Feltehetően nem spontán módon.
Vagyis oda a „büszkeség”! Viszont a „pont” az maradt!
Hogy miért pont az? Ki tudja...

Más.
Az ÖH – Önkívületi Hírek – legfrissebb számából arról értesülhetünk, hogy „Formálódik az Arany család szobra”. A hír azért döbbenetes, mert immár harmadszor mutatja be a „mindig hitelesen tájékoztató” – nem újság! – nyomtatvány Szabó Győző szobrász alkotását, fényképpel illusztrálva.

Először az egyik testületi ülésen vehette szemügyre az ilyen alkotásokra kényes városi szenátus, majd nem sokkal később az illetékes lektorátus mondott elismerő véleményt a műről. Minderről LV meglehetős részletességgel írt, a történteket követően.
Tehát immáron ez a harmadik „hiteles tájékoztatás” szobor-ügyben! Ebben az az újszerű, miszerint igaz a hír: az „Arany-szobor” nem az idén, 2017-ben, az Arany Év során kerül felavatásra! Hanem 2018-ban.
(Milyen alkalomból?)
Az ÖH szerzőjének, ennek a hátterét kellett volna megtudakolni Czira Szabolcs polgármestertől, a Minden Titkok Atyjától!

Más.
Az ÖH hivatkozott számában bizonyos „sz.” – úgy is, mint jegyzetíró – a tőle szokásos felháborodással, és zavaros gondolatisággal háborog a minapi tüntetés miatt. Érdektelen annak tartalmi részével – ha van ilyen? – foglalkozni, de néhány megállapításán nem lehet könnyedén átugrani.
Az egyik az a bizonyos „konzervgyár”, ami még 2014-ben (!), a „Jobb Nagykőrösért” választási programjában volt olvasható.
A szerző „sz” figyelmébe ajánlom dr. Ábrahám Tibor ezzel kapcsolatos véleményét, ami lapunk egyik, 2015. januári számában jelent meg!

Ezzel paralel, ismételten volt a helyi jobboldali pártszövetség fogadkozása a munkahelyteremtés”-ről! Ez nem szúrja „sz” szemét? Nem berzenkedik?
Kétségtelen, hogy mire a nőgyógyászati szakrendelés visszaállítását szorgalmazó demonstráció létre jött, addigra a szakrendelés alapvető feltételei tisztázódtak. Mára  újra van szakrendelés!
De a probléma, az probléma volt!
Mint állítólagos „újságírónak”, „sz”-nek kutya kötelessége lett volna annak utána járni! És a város egészségügyi állapotát alaposan – orvos-beteg kapcsolat, szakrendelések, stb. – megvizsgálni, és bemutatni a jelennek, és az utókornak is!
Vagy csak a TIBIKER jelenti a várost?
Azután még valami... Miféle „tájékoztatás” az, mikor a szerző többször is említ egy 72 éves „valakit”.
Ebben az esetben is oka – lehet? – van a tények homályban tartásának!

Más.
Nem ünneprontásként tesszük szóvá, a hét végén, pénteken rendezett „Arany János bicentenáriumi tudományos konferencia” kapcsán tapasztaltakat! Hogy ti. a bő négy órás program során elhangzott hét előadás egyike sem keltette fel sem a városvezetés, sem a református egyházközség jelenlegi képviselőinek érdeklődését!
Pedig „anno”, pont a reformátusok hívták a „kőrösi skólába” tanítani Arany Jánost! Most pedig?
Képviselőink demonstratív távolléte magyarázható az évtizede megnyilvánuló kultúra iránti immunitással! Na, de a „magasabb” – magvasabb – városvezetés?
Minek a hangzatos „Arany Év”, ha Kőrös hivatalos városvezetői így viszonyulnak Arany János szelleméhez, és művészetéhez?
Ez is porhintés...

Tóth Barna

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva