Ebben a helyzetben kitől és mit kérdeznénk?
Szombaton délelőtt, miután elállt az eső, családommal sétáltunk a belvárosban. Vásároltunk, nézelődtünk, és jókat beszélgettünk. Ekkor lettünk figyelmesek a mellékelt fotón látható elektromos berendezésre. Talán még így a fekete fehér fotón is jól látható, hogy nincs rajta burkolat, bárki kapcsolgathatja, ráadásul mindez a földön, ami azt jelenti, hogy a kisgyermekek is könnyedén elérhetik! Kizártnak tartom, hogy ez szabályos! Dr. Nyíkos Sára címzetes főjegyzőtől kérdezném, hogy ki a felelős mindezért? Illetve azt is kérdezném, hogy mire számíthat az, aki mindezért felel? Remélem - pláne azok után, hogy a neve is fel lett vésve a Deák térre – hogy Jegyzőasszony sürgősen intézkedik az ügyben, mielőtt komoly baleset történne, s a felelőtlen „illetékes” is azt kapja majd, amit megérdemel…
Az elmúlt héten érkezett szerkesztőségünkhöz egy rendőrségi tájékoztató anyag „HOGY NE VÁLJON BETÖRÉS ÁLDOZATÁVÁ!” – címmel. Mivel nem negatív „szenzációról” szólt – baleset, betörés, gyilkosság, stb. – hanem a lakosság részére nyújtott értékes és fontos információt, így természetesen leközöltük lapunkban. Amikor átolvastuk kiderült, hogy – vélhetően mentési hiba miatt – lemaradt az írás vége, ráadásul az egyik lényeges mondat maradt befejezetlenül. Természetesen szóltunk a rendőrség illetékesének, aki azonnal küldte a javított tájékoztatót.
A NAGYKŐRÖS MA internetes oldalon viszont hibásan jelent meg a cikk. Magyarul Lőrinczy Veronika egy félbehagyott tájékoztató anyagot töltött fel. Adódik a kérdés: nem vette észre? Ezek szerint nem olvassa el azt, amiről tájékoztatja a lakosságot? Akkor hol a hitelesség? Vagy ahhoz szokott hozzá a hivatalban, hogy a neve alatt meg kell jelentetnie bizonyos cikkeket, s mivel úgysem változtathat rajta, így el sem olvassa? Minden esetre közpénzből illene felelősségteljesen és pontosan dolgozni…
És Ön kitől és mit kérdezne?
/Folytatás következik/
K.Zs.B.T.