
Totális kudarc lett a megyeváltás? Igaz, több, mint 10 milliót költöttek rá az adóforintokból
A jelek szerint úgy mentik meg a nagy leégéstől Nagykőrös Fideszes városvezetését, hogy nem tűzi napirendre a Magyar Parlament a megyeváltást ügyét? Tehető fel a költői kérdés a tárgyban.
A jelek szerint úgy mentik meg a nagy leégéstől Nagykőrös Fideszes városvezetését, hogy nem tűzi napirendre a Magyar Parlament a megyeváltást ügyét? Tehető fel a költői kérdés a tárgyban. Ugyanis, miután Nagykőrös város lakosainak többsége nem ment el arra a népszavazásra, melyen dönteni lehetett volna arról, hogy Bács- Kiskun megyéhez tartozzon a város, a nagykőrösi Fidesz semmibe véve a közakaratot, benyújtotta felsőbb szervekhez a megyeváltási indítványt. A helyi propaganda gépezet az agresszív és csúsztatásokkal teli kampányt követően még arra is képes volt, hogy győzelemként élje meg és hirdesse a népszavazási kudarcot. Azt állították, hogy győztek, mert azok többsége, aki elment szavazni a Bácsba való átigazolás mellett tette le a voksát.Ezek után jött a feketeleves, készült egy szakminiszteri előterjesztés, amiben feketén- fehéren benne van, hogy milyen súlyos áldozatokat és szinte földcsuszamlásszerű változásokat indukálna az, ha Nagykőrös megyét váltana. Ez nem egyszereplős játék, sok más település is érintett benne. Ezt a helyi Fidesz nem merte közzétenni, ebből csak a számukra kedvező részeket mutatták meg a nyilvánosságnak. Az úgynevezett iromány a mai napig megtekinthető a Parlament honlapján.Cikkünk a hirdetés után folytatódik!
Ebben pontosan azok az aggályok vannak benne, amiket a helyi ellenzék megfogalmazott és a nagykőrösi Fidesz cáfolt és szinte rágalmazásként állította be a más véleményeket. Most a dolog úgy áll, hogy egy svédcsavarral igyekeznek a helyi Fidesz vezérkar imázsát megmenteni, jelesül nem tárgyalja a Parlament a kérdést. Azaz először napirendre vették volna a szakbizottság tárgyalása után, de ezt elnapolták. 2013.07.05.-én jelölte ki az Országgyűlés az Önkormányzati és területfejlesztési bizottságot, mint illetékest, a tárgyalásra, aztán 2013.09.09.-én a tárgyalást elnapolták. Új időpontot még nem sikerült a téma tárgyalására az elmúlt bő két hónapban kitalálni, a helyi Fidesz a saját sajtóorgánumában agyonhallgatja a kérdést. Vagyis pontosabban_ egy szó sem esik róla.
A hallgatás és az, hogy a nagykőrösi városvezetés nem tájékoztatja a szavazóit az esetről, sokat sejtet. A megyeváltás ugyanis előkészítetlen és megalapozatlan volt, legalábbis ez derült ki a Magyar Parlament honlapján fellelhető miniszteri anyagból. IDE kattintva olvasható, teljes terjedelmében. Az már csak hab a tortán, hogy a városvezetés egy része a balul sikerült népszavazás után Kínában heverte ki a fáradalmakat, közpénzen. Mondván, hogy építik a Kínával való gazdasági viszonyt… Erről megint csend van, sikerült aláírni ugyan egy teljesen semmitmondó szándéknyilatkozatot a kínaiakkal, de ez csak egy üres papír, mely nem váltható gazdasági befektetésekre vagy készpénzre.
Most, jelenleg itt áll a megyeváltás elhíresült ügye, és ugye 2013 november 11. van már….. Csak arra lennék kíváncsi, hogy mi is történt volna akkor, ha esetleg a nagykőrösi választópolgárok többsége megszavazza a megyeváltást. A szakminiszter állásfoglalása vélhetően ugyanez lett volna, tehát a népakarat ellenére sem engedték volna el Pest megyéből a települést. Így talán még szerencsésebb az, ami történt, vagyis jobban járt a kőrösi Fidesz. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a megyeváltós kampányra jó 9 millió adóforintot költöttek el, teljesen feleslegesen, és ha ehhez hozzáadjuk a kínai utazás költségeit, bő tízmillió felett járunk.
- nagyi -
Emlékeztetőül, idézetek Navrasics Tibor szakminiszter állásfoglalásából:
HVB határozatában megállapította, hogy a 19 567 fő választópolgárból a helyi
népszavazáson 6410 fő jelent meg. A megyeváltási kezdeményezéssel kapcsolatos kérdésben
6331 érvényes szavazat született, ebből 5637 választópolgár igennel, 694 választópolgár
pedig nemmel szavazott.
A megyeváltás támogatása esetén szükséges a 2013 . január 1 . napjával kialakult járásiilletékességi területek megváltoztatása .
Nagykőrös Bács-Kiskun megyéhez csatolása esetén felmerül az a kérdés, hogy a megyében új
járás kerüljön-e kialakításra Nagykőrös székhellyel, vagy Nagykőrös képezze-e a Kecskeméti
járás részét.A megyeváltás egyúttal választójogi aggályokat is felvethet .Nagykőrös város átcsatolása azzal járna, hogy a Pest megye 12 . országgyűlési egyéni
választókerület választópolgárainak 2010-es országgyűlési választások szerinti száma 76 096
főről 56 535 főre csökkenne. Az országos választópolgári létszámtól való eltérés mértéke e
választókerület esetében -25,41%-ra változna .
A törvényi előírások érvényesítése akár azzal a következménnyel is járhat, hogy a szükséges módosítás Bács - Kiskun megye összes egyéni választókerületét érintené .Nagykőrös város átcsatolása a megyei közgyűlésbe megválasztható képviselők száma
tekintetében is változást eredményezne. Pest megyében az eddig 43 képvisel ő helyett 42 főt,
Bács-Kiskun megyében az eddigi 24 képvisel ő helyett 25 főt lehetne a megyei közgyűlésbe
választani.
A kezdeményezés elbírálásakor figyelemmel kell lenni továbbá a megyei területi beosztás
stabilitásának követelményére, a megyeváltás ugyanis a megyei illetékességű közigazgatási,igazságszolgáltatási szervek működésére is hatással van

Programajánló
2019.02.04.
CSEMŐ – Kultúrházak Éjjel-Nappal
2019. 02. 15-16-17.
Színes és tartalmas programokkal várja a Csemői Községi Könyvtár és...
2018.08.30.
Cegléd Kétkeréken 2018.09.22.
2018.09.22.
2018.08.30.
2018.08.13.
Jászkarajenő Augusztus 20-i programok
2018. 08. 20.
2018.05.07.
2018. 05. 11. - A boldogság forrásai
2018. 05. 11. 17 óra
2018. 05. 11. 19 óra
2018.04.30.
2018. 05. 12. Zsib-börze Nagykőrös
2018. 05. 12.
2018.04.25.
2018.04.12.
Mi szedjük!
2018. Április 14.
2018. Április 15.
2018. Április 22.
2017.11.27.
Meghívó 2017. november 30.
2017. november 30.
A Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára, valamint a...
2017.10.27.
GondolatÉBRESZTŐ Közéleti Esték 2017. 11. 15.
2017. 11. 15.