Hozzávalók:
• 1 kg csirkemell filé
• 30 dkg spagetti tészta
• 50 dkg gomba
• 1 nagy fej vöröshagyma
• 3-4 gerezd fokhagyma
• 8 dl tejszín (főző vagy 30 %-os habtejszín)
• só, bors
• 1 nagy csokor petrezselyemzöld
• olaj
• 1 ek vaj
• szerecsendió
Elkészítés:
A tésztát a szokásos módon főzzük meg, majd szűrjük le.
A húst vágjuk kockákra. A hagymákat hámozzuk meg, majd a megmosott gombával együtt aprítsuk fel.
Egy nagy serpenyőben forrósítsunk olajat, majd pirítsuk meg rajta a húst. Ha már szép piros, akkor szedjük ki és tegyük félre.
A serpenyőbe, ha szükséges, öntsünk kevés olajat, adjuk hozzá a vajat, majd dinszteljük meg rajta a vöröshagymát. Ekkor adjuk hozzá a gombát és addig pirítsuk, amíg összeesik, és a leve elfő. Ekkor adjuk hozzá a felaprított fokhagymát és kicsit ezzel is pirítsuk.
Öntsük fel a tejszínnel és tegyük bele a húst is. Tegyük hozzá a felaprított petrezselyemzöldet és keverjük el. Kb. 10 percig forraljuk együtt. Közben sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá a szerecsendiót is.
Ekkor beletesszük a tésztát, összekeverjük, majd fedővel lefedjük és 10 percig állni hagyjuk, majd tálaljuk.
Jó étvágyat!