***
Sebes Maca örömlány szerint neki nincs miért védekeznie a hivatása miatt, csakúgy, mint a jelenlegi kormánypártoknak.
***
Itt a piros, hol a piros játék helyett az egyszeri városban már az itt a kormánypárti-ellenzéki polgármesterjelölt játékot játsszák az önkormányzati választások előtt.
***
Kövér László parlamenti elnök a „posztkommunizmus időszakának” nevezte az 1990-től 2010-ig terjedő magyar történelmi időszakot a rendszerváltás után. Okos Béla könyvelő szerint 2010-től napjainkig terjedő időszakot viszont az egypártrendszer újjászületésének, reneszánszának tekinthetjük…
***
„Az ellenzéki önkormányzati kampány hátterében szűk, de serény csapatmunka folyik a régi SZDSZ-esek szellemvilágában!” – állítja Tarlós István Budapest kormánypárti főpolgármestere, aki a rendszerváltáskor szintén az SZDSZ-ben kezdte politikai pályafutását.
***
A fideszes görögdinnye kívül zöld, belül viszont narancssárga, de lehet, hogy a választások után már vérnarancs lesz.
***
A múlt és a jelen kisgazda döbrögieikből lettek az egyszeri város felkent fideszes vezetői.
***
A kormánypárti kitüntetés eső is a kampány része az egyszeri városban! – jelentette ki szaporán a politikai főtanácsadó, aki már egy „valamirevaló” - ellenzéket lejárató - interjú elkészítésére sem képes.
***
Egyik kisgazda a másikhoz:
- Te, vettem egy fél disznót!
- Hát, elég hülye vagy, mert az el fog dőlni az ólban! – így a másik.
***
Hogyan tévedt el az egyszeri politikus a kórházban?
- Elküldték MR-re, de ő – szokása szerint – csak azért is amarra ment.
***
Miért szór a rendőr felesége a wc-kagylóba kukoricát?
- Mert így eteti a toalett kacsát!
***
Mi hasonlít legjobban az emberre?
- A politikus, de csak a megszólalásig!
***
Rendőrvizsgán:
- Mit tenne, ha az anyósát kellene letartóztatnia és elővezetnie? – így a vizsgáztató.
- Jelentem, azonnal erősítést hívnék! – szól a válasz.
***
Autós boltban az egyszeri politikus:
- Szükségem lenne egy hosszabb olajszintmérőre a kocsimhoz, mert az eredeti már nem éri el az olajszintet.
***
A rendőr kérdezi a kisfiát:
- Móricka, mi van a kezedben?
- Nagyító!
- Figyelj, nem azt kérdeztem, hogy kitől kaptad, hanem azt, hogy az mi? – így a rendőr.
***
Mi a különbség a magyar parlament és a Fővárosi Nagycirkusz között? A telefonszám, meg a Fővárosi Nagycirkusznak még vannak fizető nézői is.
***
A hírhedett médiamunkás bértollnoknő az önkormányzati választásokra készülvén már kitanulta a lesifotózást is!