***
Az új honvédségi törvény szerint minden ötven év feletti férfit behívhatnak honvédségi tartalékos állományba. Okos Béla könyvelő szerint ugye ez a törvény a határon túli férfiakra is vonatkozik majd, akik ugyan nem itt adóznak, de azért itt szavazhatnak, és most már szolgálhatnak is.
***
Egy analfabéta is lehet sokatmondó! Legalább is a propagandaminisztérium szerint.
***
II. Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba! – áll az új történelem tankönyvben.
***
A zsidók, miután átkeltek a Vörös tengeren, kiültek a partra megszáradni! – állította Móricka a hittan órán.
***
Az egyszeri város egymilliárd forintért felújított múzeumát szinte nem látogatja senki sem! Özv. Tropasevics Gyuláné szerint a múzeumi belépő magas ára erre a magyarázat.
***
A hírhedett bértollnoknő már ott is tüzet kiáltott és írt, ahol még csak füst volt. Özv. Tropasevics Gyuláné szerint ezt azért tette, mert az ő írásainak általában nagyobb a füstje, mint a lángja.
***
Mi lesz belőled Pistike, ha folyton csak hazudozol itt nekem? – kérdezi a tanító néni.
- Hát politikus, mert azok is állandóan hazudoznak! – így a válasz.
***
Az egyszeri politikus szerint a kocsma, ahová ő jár, beázik, mert bizonyíték erre, hogy ő is nagyon elázott ott a múltkor.
***
Az egyszeri bértollnokocska szerint ő olvasni és írást értelmezni még nem tud, de már írni azt igen.
***
A jó magaviseletnek is megvan ám a jutalma: Kovács II. István is ezért hat hónappal előbb szabadult a börtönből…
***
A kerítés állítás filozófiája továbbterjed: a főváros Hős utcai – szociálisan lerobbant – lakótelepét az ottani önkormányzat 2,5 milliárd forintért kerítéssel keríti be, mint egy rezervátumot. Így lehet hát megoldani – Fidesz-módra - nemcsak a migránskérdést, de a súlyos magyar szociális problémákat is.
***
Az egyszeri város most épülő piaci előre gyártott csarnokát – túlzott magassága miatt – kosárlabda pályának is lehet majd használni! Nem piaci napokon ezért ott kosárlabda mérkőzéseket fognak játszani a jobb és többcélú kihasználás érdekében.
***
Az egyszeri politikus annyira sokoldalú építőipari szakkérdésekben, hogy messziről már egyenesen gömbnek látszik!
***
Gondolkodom, tehát vagyok! – mondta ki az egyszeri bértollnoknő a híres mondást, és azon nyomban el is tűnt, ahogy ezt kimondta.
***
Az emberre leginkább a rendőr hasonlít, de csak addig, amíg meg nem szólal!
***
A legveszélyesebb hely a világon az ágy, mert ott hal meg statisztikailag az emberek több mint nyolcvan százaléka.
***
Okos Béla könyvelő szerint nem az a baj, hogy gazdaságilag nyakig ülünk a szarban, hanem az, hogy a politikusok még pancsolnak is benne.