A spanyol nem bentragadt a rajtkövön, vagy elfelejtette volna, hogy indulnia kellene: nem, ő így demonstrált és így tiltakozott, mivel a FINA azt kérte a Masters világbajnokság szervezőitől, hogy a barcelonai terrortámadás áldozatainak tiszteletére 1 perces gyásszal emlékezzenek.
Igen ám, de a „szorgalmas” rendezők elutasították ezt a kérést a szigorú verseny menetrendre hivatkozva.
A spanyol úszó mindezek ellenére azt nyilatkozta, hogy neki százszor fontosabb volt a szolidaritás, mint akár egy aranyérmet nyerni a Masters világbajnokságon. A spanyol úszó csak akkor ugrott a vízbe, amikor a többiek már feléje tartottak.

Ezzel az egy perces néma tiszteletadással a spanyol úszó erkölcsileg sokkal többet nyert, mint a rendezők. Alvarez, a spanyol úszó is leúszta a távot, és gyakorlatilag egy perccel később érkezett célba, mint a társai. Amikor kimászott a vízből, a többiek vigyázzállásban és tapssal fogadták az elszánt spanyolt.

Ily módon nagyon is ihletetté vált ez a pillanat, és talán ennél jobban nem lehetett volna kimutatni a szolidaritást a barcelonai áldozatok iránt, mint például egy győzelemmel.

Szép gesztus volt, és igencsak fontos pillanat!

De ugyanakkor ott maradt bennünk a keserűség, hogy vajon miért nem lehetett együtt demonstrálni az úszóknak, mert az nem hihető, hogy olyan feszített lett volna a verseny műsora, hogy egy percet ne lehetett volna áldozni az emberségre.
Hogy ki hogyan és milyen megfontolásból döntött úgy, hogy a Masters világbajnokság egyik mellúszó számának muszáj betartania a műsoridőt, és nem lehet emlékezni, demonstrálni az áldozatok mellett, mert különben „romba dől” az egész világbajnokság?

Alvarez, a spanyol úszó a maga sajátos módján kiharcolta a tiszteletet az áldozatok iránt. A rendezők elvették tőle ezt az egy percet, ő viszont méltán bizonyította azt, hogy a sport (sem) lehet soha embertelen!

egy olvasójuk
név és cím a szerkesztőségben