Az általános jólét mellett egy dolog tűnik fel ebben a miniállamban: a szolidaritás. Ezt bizonyítja az, hogy az egyik hegyoldal kőtörmelékéből, annak lejtőjére egy mintegy húsz méter magas fehér kőfigurát raktak ki: egy menekült apát (a mi kormányunk migránsnak mondaná), karján a gyermekével…
Nem hiszem, hogy ez a különbség, ez a szolidaritás a menekültléttel kapcsolatos együttérzés magyarázná meg azt, hogy a magyar válogatott 1-0-ra kikapott a mintegy nyolcvanezer lelket számláló Andorra válogatottjától, akik mind amatőrök voltak.
De azért az együttérzés valamit csak jelenthetett ezen a válogatott mérkőzésen. Talán azt, hogy ésszel, de legfőképpen szívvel le lehet győzni egy olyan csapatot, mint a magyart, ahol ész és lélek nélkül szórják a pénzt a látványsportágakra, legfőképp a focira, de a stadion-beruházásokra is. Ebből a magyar gyakorlatból hiányzik a szív, az együttérzés, az összetartozás, és a küzdeni akarás.
Csak egy dolog világos, hogy a pénz nem old meg mindent, mint ahogy a magyar válogatott sorozatos szereplése is mutatja.
egy labdarúgást kedvelő olvasó
név és cím a szerkesztőségben
