De május elseje nekünk, magyaroknak mást is jelent. 1994. május elsején léptünk be az Európai Unióba, melynek azóta is tagjai vagyunk, bár az utóbbi időben tagságunk megingani látszik kormányunk politikája következtében.

Mikor ezeket a sorokat írom, éppen esik az eső, de esőisten nem Mexikót siratja, hanem Magyarországot. Én magam sohasem emlékeztem arra, amióta az eszemet tudom, hogy május elsején esett volna az eső, mindig csodálatos napra virradtunk, melyet a napsütés ragyogott be.

Aztán itt van május másodika, az első szabadon választott magyar országgyűlés nyitóülésének harminc éves évfordulója. Ez volt a harmadik köztársaság megalakulása is, melyet sajnos a Nemzeti Együttműködés Rendszere tíz év alatt módszeresen lebontott. Nem egészen ezt akartuk harminc évvel ezelőtt. Abban mindenki egyetértett, és így is történt Kelet-Európában, hogy az oroszok vonuljanak ki a II. Világháború befejezése óta megszállt területekről. Ebben állapodott meg Gorbacsov a Szovjetunió utolsó párt főtitkára az akkori amerikai elnökkel George W. Bushsal Máltán.

Most nincs idegen katona az országban, most a magyar a magyart uralja egy illiberális rendszerben, melyet nyugodtan nevezhetünk a XXI. század kifinomult egypártrendszerének. Hiába, a régi mondás még úgy szólt, hogy a forradalom felfalja gyermekeit. Magyarországon ez fordítva történt, a forradalom gyermekei falták fel magát a forradalmat.

Aztán következik május harmadika, mely szintén nevezetes jelenkori dátum, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök – ki tudja kinek a szakvéleménye alapján – bejelentette, hogy a koronavírus-járvány ezen a napon fog tetőzni. De május harmadika egyúttal Anyák napja is, azoké az anyáké, akiket Kövér László 2-essel kezdődő személyi számjegyűeknek titulál, és le is néz, szégyenkezve a női mivoltuk miatt.

Május negyedike pedig az érettségi napja, melyet Maruzsa Zoltán a járvány tetőzésének másnapjára tűzött ki, aki az oktatásügyért felelős államtitkár. Na, ez az érettségi nem az egész országra vonatkozik, hanem arra a nyolcvanezer diákra, akik írásbeli érettségit tesznek a járvány tetőzésének a másnapján. Isten óvjon meg bennünket attól, hogy ezek a diákok megfertőzzék a felügyelő tanáraikat, és széthordják a vírust az országban.

Szóval jól kezdődik ez a május. De a dolog nem ezzel kezdődött. A nemzet nagy részét elbódította az illiberális propaganda, mely már nemcsak a magyarságot, hanem magát az Európai Uniót is mérgezi. Ez egy XXI. századbeli nacionalizmus, legalább is magyar vonatkozásban, mely úgy akarja az országot naggyá tenni, hogy más környező népeket lenéz. Ez az út nem vezet sehova sem, legfeljebb az Európai Unió felbomlásához. Ezt a koronavírus-járványt is európai szintű összefogással lehet legyőzni, nem pedig olyan propagandafilmekkel, melyben a „Kedves Vezető” személyesen, felgyűrt ingujjban teperi le a vírust a kórházakban, mint annakidején Toldi Miklós a bikát.

A magyarság megint elveszített egy történelmi lehetőséget, hiszen végre az Európai Unióban integrálódhattunk volna az ottani nemzetek közösségébe, és végre a jó oldalon állhattunk volna, melyet soha nem tudtunk elérni történelmünk során. Nem állítom azt, hogy a harmadik köztársaság a világok legjobbika lett volna itt Európában, de még sohasem fordult elő az, hogy puskalövés nélkül, békés úton elérhettük a szabadságot, és a valódi, többpárti demokráciát.

Ez a koronavírus-járvány megmutatta, hogy ez a nép soha nem élt demokráciában, és mindig a hatalom kegyeit kereste.

Lassan már oda jutunk, hogy a helyi ingyenesben dicsőítik a diktatúrát, melyet a mostani járvány egyedüli ellenszerének gondol HT – megbízói jóvoltából -, azt feltételezve, hogy a járvány csak így győzhető le.

Még a Római Birodalomban szokás volt az, ha a gallok vagy a germánok támadták a birodalmat, akiket ők barbároknak neveztek, akkor a demokratikusan működő szenátus diktátort nevezett ki a hathatós védekezés érdekében. A leghíresebb ilyen diktátor Lucius Quinctius Cincinnatus volt, aki dolga végeztével, megbízatása leteltével, miután a seregek élén megvédte Rómát, visszatért szántani a földjeire, azaz az eke szarvához. Nem arra használta a válsághelyzetet, hogy eltörölje a demokráciát Rómában, és feloszlassa a szenátust, hanem határidőre megszabott feladatnak tekintette Róma védelmét.

A valódi válságkezelést három tényező határozza meg manapság. Az egyik az állam infrastrukturális és humán erőforrásbeli kapacitása, melyet nem úgy kell biztosítani az egészségügyben, hogy harminchatezer ágyról, a kórházi ágyak hatvan százalékáról hazaküldik a betegeket. A másik a meghozott döntések minősége, mely a szakértelemtől függ. A harmadik tényező pedig a bizalom, melyet információk visszatartásával és félretájékoztatással nagyon könnyen el lehet veszíteni.

Történelmi időket élünk, hiszen mindenki tudja ma már ebben az országban, hogy maga a járvány leküzdése, az emberéletek megmentése a korlátozó intézkedések kapcsán lényegében padlóra küldi a gazdaságot. Most egy kísérletnek vagyunk a tanúi, mert hiszen, ha a járvány terjedése ellen hozott korlátozó intézkedéseket lazítja az állam, akkor fennáll a veszélye annak, hogy tényleg a tömeges megbetegedések stádiumába kerül az ország, mely a gazdaságot még jobban tönkreteszi.

Ha nem ismerjük fel a helyes irányt, illetve az állam ezt nem ismeri fel, akkor elharapózhat a járvány, mely emberéleteket fog majd követelni, nem beszélve arról, hogy a gazdasági válság, mely a koronavírus-járványt követi, óriási károkat okozhat, és ellehetetleníti a gazdaságot. Meggyőződésem, hogy a járványt akkor tudjuk leküzdeni a világon, ha a tudósok megtalálják azt a vakcinát, amely védetté tesz bennünket a járvánnyal szemben. Ha ez nem sikerül, a járvány időről időre visszatérhet.

Ha ezt nem ismerjük fel, akkor mi magunk vagyunk súlyosan betegek és félreinformáltak, de nem a járvány miatt.

ábrahám