„Minden egyes forintnak a sokszorosát kapja vissza az egész magyarság oktatásban, nevelésben, kultúrában, családok, elesettek, szegények, öregek, betegek gondozásában vagy éppen nemzetépítésben, határon túli magyar közösségek megsegítésében. Sok-sok területen, ahol az egyház és az állam ma egymás munkatársai” - fogalmazott az egyházi intézmények állami támogatásáról a kormányfő.
Orbán Viktor - idézve Gyökössy Endre református lelkészt, író-költőt - azt is mondta: „arra kaptuk a keresztény szabadságot (...), hogy homo christianusoknak neveljük” a gyermekeket, hitükért, családjukért, nemzetükért és embertársaikért elkötelezett embereknek.
A miniszterelnök szavai szerint a nemzedékünk feladatai többek között új templomok, óvodák, iskolák építése határon innen és túl.
Orbán Viktor és az egyházak politikai szövetsége közismert. Ebből a kapcsolatból a Nagykőrösi Református Egyházközség is kiveszi a részét, gondoljunk csak az önkormányzati választás előtt Czira és a Fidesz melletti kampányolásukra (Soli Deo Gloria Díj a polgármesternek), az ellenzéki jelöltek szembeni presbiteri feljelentésre vagy évekkel ezelőtt, az Arany iskola uszodájának avatójára, amelynek díszvendége maga, a fentebbi bölcsességeket megfogalmazó Orbán Viktor volt.
Az egyházi óvodák és iskolák kistafírungozása Nagykőrösön is szembeötlő: a Kazinczy utcai református óvoda, az Arany iskola és a gimnázium felújítása több százmilliós beruházást jelent. Még mielőtt valaki a megszokott demagóg fordulatával egyházellenesnek, az egyházi intézményekben dolgozókat, tanulókat sértegetőnek stb. bélyegezné lapunkat, sietősen leszögezzük, nem erről van szó! Önmagában az egyházi intézmények építése, felújítása nem lenne probléma, ha ezzel párhuzamosan a „világi”, azaz az állami – korábban önkormányzati – oktatási intézmények felújítására is költenének legalább annyit. Azonban ennek a jelét sem látjuk. Amíg mondjuk az Arany iskola Kecskeméti úti épületének adófizetők pénzéből felújított homlokzatára kiírták, hogy „egyedül Istené a dicsőség”, addig a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola piactéri alsós épületét szalaggal kerítették körbe, mert olyan állapotban van, hogy a mellette elhaladó gyalogosokra veszélyt jelenthet. Meddig engedi a fideszes kormányzat tovább romlani az épületet? Addig, amíg a Rákóczi beiskolázási körzetében élő szülők nem mondják azt, hogy ilyen körülmények közé nem viszem a gyerekem, inkább íratom az Aranyba? Gondolni sem merünk rá, hogy ez egy hosszútávú stratégia része lenne, amely egyes intézmények utánpótlásának biztosítását szolgálja a csökkenő gyermeklétszám ellenére...
A református iskola díszes homlokzata és a Rákóczi omladozó épülete között óriási az ellentét. Mint Orbán keresztény szabadsága és a magyar valóság között.
könyvelő