A Kapost.hu nevű hírportál szerint az edzők meg is fenyegették a játékosokat, hogy pénzbüntetéssel sújtják, aki nem működik együtt a sámánnal.
Mindezek után nem csoda, ha e sorok írójának is meglódul a fantáziája, mikor arra próbál magyarázatot találni, hogy Sohajda Márk fideszes önkormányzati képviselő, a Kinizsi elnöke, a mai napig miért nem számolt el a nyilvánosság előtt az állami támogatással, a magyar adófizetők pénzéből kapott úgynevezett TAO-támogatásokkal.
Persze ilyenkor jön a válasz, hogy ez nem az ő sara, hanem az elődjéé, csak hogy a labdarúgó szövetség által nyilvántartott, rosszul vagy egyáltalán nem elszámolt tételek összege (33 millió forint) sokkal nagyobb, mint annak az állítólagos pályavilágítási rendszernek az ára, amely végül nem épült meg, de az átutalt pénzt mégis sikerült elkölteni. Mindehhez jön a híres-neves röplabda szakosztály, amely szintén, nagykőrösi mértékben számolva brutális mennyiségű pénzt kasszírozott a közösből. Ebből – legalábbis a Magyar Röplabda Szövetség tájékoztatása szerint – szintén nem sikerült Sohajda Márknak elszámolni 23 millió forinttal.
Az idő telik, és nem csak a mély hallgat, hanem az illetékes vezetők is, akiknek a nyilvánosság tájékoztatására nem, de a Nagykőrösi Kinizsi internetes oldalának eltüntetésére volt idejük (persze a szemfülesebbek még idejében kifotózták az oda feltöltötteket…). Nyilván csak véletlen, hogy törvényi előírás szerint erre az oldalra töltötték fel azokat a TAO-dokumentumokat, amelyekből milliós beszerzések voltak kiolvashatók és az is, hogy a fideszes Sohajda Márk és társa vélelmezhetően több százezer forintos havi fizetést vett fel a Kinizsi kasszájából úgy, hogy közben az utánpótlás játékosok szülei mélyen a zsebükbe nyúlva tagdíjat fizettek focizni vágyó gyermekeik után. Bár lapunk több cikkben is foglalkozott az üggyel, de kérdéseinkre Sohajda nem tudott, vagy nem akart válaszolni, illetve vélelmezéseinket azóta sem cáfolta. Sohajda az 55 millió forint értékű vajjal a fején a fentiek ellenére magabiztosan jár-kel a napon. Valószínűleg a háta mögött érzett politikai támogatást akarta meghálálni a legutóbbi önkormányzati ülésen is, amikor a Fidesz frakció részéről megtámadta László Ferencet, perceken keresztül firtatva az MSZP Pest megyei, illetve nagykőrösi szervezetének belügyeit. Sohajda odáig ment, hogy miközben az általa vezetett Kinizsinek 55 millió forintos közpénz tartozása van, a nagykőrösi MSZP gazdálkodásával kezdett el foglalkozni. Amikor pedig László Ferenc arra kérte, hogy előbb a saját háza előtt söprögessen és számoljon el végre a Kinizsi tartozásaival, akkor vérig sértődött és durcás némasággal ülte végig a tanácskozás hátralévő részét.
Ilyen előzmények után nem csoda, ha még az is megfordul e sorok szerzőjének a fejében, hogy a 80 ezer forintos, a röplabdaháló magasságát mérő méterrúd és a több tucat 50 ezer forintos röplabdacipő mellett lehet, hogy egy sámánt is béreltek a csődbe juttatott klub megsegítésére. Bár jobban belegondolva, lehet, hogy Sohajdát már csak ő tudná kihúzni a saját maga ásta gödörből…
könyvelő