booked.net

Hírdetés

Periszkóp - Sok sikert kívánunk Joe Bidennek, az USA 46. elnökének!

2020. november 11., szerda 12:50

Sok sikert kívánunk Joe Bidennek, az USA 46. elnökének!

Épp lapzártánkkor érkezett a hír, hogy bár még a szavazatok összesítése zajlik, de Donald Trump nem tud duplázni, azaz elveszítette győzelmi esélyeit, és így az USA 46. elnöke Joe Biden lesz.

Joe Biden a demokraták elnökjelöltje volt, és a sors fintora, hogy pontosan olyan arányban veri meg Donald Trumpot, mint amilyen arányban annakidején, azaz négy éve győzött Trump Hillary Clinton ellen.

Azonban nem egy egyszerű elnökválasztásról van szó, hiszen Amerikát a republikánus Donald Trump politikailag kettéosztotta, és ma mély szakadék választja el a demokratáktól a republikánusokat.

Országosan Biden mintegy négymillió szavazattal többet kapott, mint Trump, és soha ennyien elnökjelöltre még nem szavaztak az USA-ban, hiszen Biden több mint hetvenhárommillió szavazatot kapott.

Ez a szavazás a koronavírus-járvány kellős közepén történt Amerikában, és sajnos azt is tudjuk, hogy az USA világelső a megbetegedettek számát illetően.

Trump – most már mondhatjuk – néhai amerikai elnök, kifejezetten populista volt, amikor meghirdette jelszavát, hogy ő a szegények szószólója, és tedd ismét Amerikát naggyá! Ugye ismerős szavak ezek Magyarországon is, hiszen gondoljunk csak a Fidesz jelszavaira, „Nekünk Magyarország az első!”, vagy „Magyarország jobban teljesít”, vagy „Magyarország ismét győzött!” Csak van egy óriási különbség, addig, amíg Amerika a világ vezető nagyhatalma, kereken háromszázharminc millió lakossal, addig Magyarország lakossága kilenc és fél millió, s nem sok választja el az EU-ban a törpeállam elnevezéstől.

Bizony-bizony úgy az amerikai, mint a magyar kormányzati jelszavak, kifejezetten populista indíttatásúak.

Ennek az illiberális politikának a következtében az USA is, de Magyarország is végletesen megosztott politikailag.

Emlékezzünk, Orbán Viktor nyíltan Trump választási győzelmének drukkolt, sőt Szijjártó Péter még ezen is túl ment, amikor Biden fiát korrupcióval vádolta azzal, hogy Ukrajnában a gáz- és olajüzlet kapcsán jogtalan jövedelemre, bevételre tett szert a Biden-család.

Ezt az állítást maga Putyin elnök cáfolta! Egyébként sem ildomos a diplomáciában egy másik ország választási küzdelmébe önkényesen beavatkozni!

Érdemes lesz megfigyelni, hogy Trump milyen lépéseket tesz azok után, hogy elnöki hatalmát elveszítette.

Tudjuk, hogy Trump egy magamutogató, öntörvényű, és kiszámíthatatlan politikus volt, hiszen elég csak arra emlékeznünk, hogy az észak-koreai diktátort, Kim Dzsong Un-t barátjának nevezte. Egyébként az észak-koreai diktátor azóta is zavartalanul lődözi a rakétáit a Japán-tengerbe, veszélyeztetve a térség és a világ békéjét.

Trump egyébként kivonult a klímaegyezményből, és az iráni megállapodást, az atomfegyverek fejlesztésének berekesztését Irán részéről szintén felrúgta az embargó fenntartásával, nem beszélve arról, hogy az ENSZ-től is megvonta az USA anyagi működési célú hozzájárulását.

Ez az EU szembeköpését is jelentette.

Még az amerikai választás előtt értesülhettünk arról, hogy Trump elnök a konyhájában hívta fel Orbán Viktort a Magyarországról távozó amerikai nagykövet biztatására. Orbán Viktor szerint éppen a világhírű magyar lecsót melegítette, amikor Trump felhívta, állítólag minden előzetes diplomáciai előkészítés nélkül…

Most, hogy Trump megbukott, vált világossá, hogy kár volt a magyar kormánynak, jelesül Orbán Viktornak és Szijjártó Péternek még a választás előtt Trumpnak drukkolnia.

Sok hasonlóság van Trump és Orbán között, mert mindketten saját politikai táboruknak nyilatkoznak. Nem békítenek, nem elválasztó árkokat temetnek be, hanem unos-untalan csatára, küzdelemre hívnak.
Ezért kell majd figyelnünk Trumpra, hogy hogy fog viselkedni a vereség után, mely vereség 2022-ben Orbánt is elérheti az ellenzéki összefogás miatt.

Az már világosan látszik, hogy Trump választási csalást emleget, és bírósággal fenyeget, meg azzal, hogy meg kell semmisíteni a választás eredményét.

Trump tehát nem tudja sportszerűen elviselni a választási vereségét, és lehet, hogy Orbán is így fog viselkedni.

Visszatérve Joe Bidenre, egy megosztott Amerikát kell talpra állítania, és nemzetközi diplomáciai szinten pedig vissza kell adnia Amerika kiszámíthatóságát. Sok sikert kívánunk neki ehhez, mert így lehet a világban visszaállítani a már elveszettnek tűnő demokráciát!

ábrahám

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva