A nemrégiben közzétett jogszabálytervezetben a BM egy központi tárhelyre irányítaná a jelenleg külön hálózaton működő közterületeket, közutakat megfigyelő kamerák felvételeit. A rendvédelmi szervek pedig gyakorlatilag szabadon, minden jogi korlátozás nélkül figyelhetnék meg így az állampolgárok mozgását és tevékenységét. A BM-ben arra hivatkoznak, hogy ezzel az általános rendszerrel, azaz a központi tárhellyel, adatkezeléssel, sokkal gyorsabban tudnak reagálni a rendőri szervek konkrét bűnügyek esetében. Az igazsághoz tartozik az is, hogy eddig is a különféle kamerarendszerek felvételeihez – indokolt esetben – hozzáférhettek a munkájukat végző nyomozók, ám ezeket külön kellett lekérniük, ami persze bizonyos időveszteséggel is járt.
Az adatvédők, sőt a parlamenti ellenzék szerint is ez az új rendszer az állampolgárok korlátlan és titkos megfigyelését tenné lehetővé, melyeket még politikai célokra is fel lehetne használni. Gondoljunk csak egy tüntetésre, vagy egyéb állampolgári tiltakozásra. Még belegondolni is szörnyű, hogy egy ilyen felvétel birtokában mi történne az állami vállalatnál, vagy az önkormányzatoknál dolgozó tüntetőkkel. A hatalomnak ez az informatikai rendszer alkalmat adna arra, hogy konkrétan és személyenként levadássza és előállíthassa a rendszer vélt vagy valós ellenzőit vagy ellenségeit. A Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság elnöke, Péterfalvi Attila is aggályát fejezte ki ezzel az „újítással” kapcsolatban.
Péterfalviék ragaszkodnának ahhoz, hogy konkrét engedéllyel lehessen csak megfigyelést végezni, és az intézmény fenntartaná a jogot e tevékenység ellenőrzésére.
Mások kétségbe vonják azt, hogy az állam így beavatkozhat az egyén magánéletébe, és semmi sem garantálja a személyes adatok védelmét. A Társaság a Szabadság Jogokért (TASZ) felveti azt is, hogy egyáltalán szükség van-e egy ilyen rendszerre egy adott demokráciában?
Az MSZP már bejelentette, hogy minden módon meg akarja akadályozni a törvény parlamenti elfogadását.
A civilek és az ellenzéki pártok szerint a rendszer mindenképpen állampolgári jogokat sért, de az is lehet, hogy ennek az úgynevezett egységesített megfigyelő rendszer kiépítése milliárdos megrendelést hozhat egy holdudvarhoz tartozó informatikai cégnek.
Jogászok számára az is nyilvánvaló, hogy ez az új jogszabály az egységesített megfigyelési rendszerre vonatkozóan Alaptörvény, azaz Alkotmányellenes is.
Annakidején, amikor még Orbán Viktor nem volt hatalmon, nem sokkal a rendszerváltás után felháborodottan jelentette be a tv és a rádió nyilvánossága előtt, hogy megfigyeltek bennünket, azaz a Fideszt.
Most úgy tűnik, a Fidesz akar megfigyelni bennünket, és ennek még törvényileg is megágyaztak úgy, hogy a saját Alaptörvényükkel is szembemennek.
Bizony, változnak az idők, mert Magyarországon, a hatalmon lévők mindenáron meg akarják tartani hatalmukat, adott esetben még törvénytelenségek árán is!
ábrahám