Az amerikai választások előtt nagyon úgy nézett ki, hogy Donald Trump hivatalban lévő elnök duplázni fog, azaz ő lesz ismét az USA elnöke. Trump kifejezetten populista republikánus politikus volt, mint elnök, és rövid időn belül „kivezette” Amerikát a nemzetközi egyezményekből, így többek között a klímaegyezményből, az ENSZ finanszírozásából, másrészt pedig Európát magára hagyta.
Donald Trump kifejezetten reprezentatív képviselője annak a populista újhullám politikai gárdának a világban, melynek a magyar miniszterelnök is egyik reprezentáns képviselője.
Orbán Viktor ki is jelentette, hogy ő Donald Trumpnak szurkol, és nincs úgynevezett B terve, ha véletlenül nem választják meg Trumpot. Az azóta koronavírus-beteg lett Szijjártó Péter pedig egyenesen korrupcióval vádolta Joe Bident és családját, ami lássuk be, mivel Biden győzött, nem igazán szolgálja majd az amerikai-magyar kapcsolatok javulását.
Mértékadó elemzők szerint viszont Joe Biden elnöksége jó üzenet Európának, de Magyarországnak is, persze ezzel együtt nem igazán jó üzenet Orbán Viktornak és kormányának.
Európa és a világ végre-valahára elkezdhet reménykedni abban, hogy az agresszív, pökhendi, az emberi életeket és a demokráciát semmibe vevő, mások kirekesztését hirdető politikusok előbb-utóbb megbuknak, de persze a rendszerük is.
Joe Biden egy kipróbált demokrata politikus, aki várhatóan kiszámíthatóan fog politizálni, és nem úgy, mint ahogy ezt Donald Trump tette a világban.
Visszatérve európai dolgainkra, a jogállamiságról szóló vita már jó ideje tart az Európai Unióban. Az is igaz, hogy már régóta ígérik az uniós politikusok és tisztségviselők, hogy majd móresre tanítják a jogállamiságot lábbal tipró kormányokat, jelesül a magyar és a lengyel kormányt.
Csak megjegyezzük, hogy mindkét kormány, illetve ország a Visegrádi Négyek tagja. A szlovákok és a csehek – akik szintén tagjai a Visegrádi Négyeknek - sokkal óvatosabb politikát folytatnak, mint mi, magyarok, valamint a lengyelek az EU-val szemben.
Most egy keményebb jogi változatról született megállapodás az EU-ban. Persze ez sem tökéletes, mert például a médiaszabadságot ez sem állítja vissza, de legalább garantálni kívánja az elkövetkezendő időkben mind a huszonhét EU-tagállamnál az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Az új törvény úgy szól, ha egy tagállamnál úgy látja az EU, hogy nem teljesülnek a jogállamiság feltételei, akkor öt hónapot kap az adott ország kormánya a döntés visszavonására.
Mint, ahogy a címben is jeleztük, Magyarország kormánya részben az amerikai elnökválasztás, és részben az EU jogállamisági feltételei miatt két tűz közé került.
Az álmoskönyv szerint ez semmi jóval nem bíztat Orbán Viktor kormánya számára.
Hiába fenyegetőzik vétóval Lengyelország és Magyarország ezen jogállamisági kritériumok miatt, mely mind a huszonhét tagállamra érvényes, akkor mindkét ország a saját költségvetését veszélyezteti, hiszen akkor senki sem kaphatja meg az úgynevezett helyreállítási alap hétszázötvenmilliárd eurós tortájából a neki jutó szeletet.
Ha vétót emelne valamelyik ország, akkor például Magyarországon a saját jól fizetett klientúrájukat nem támogathatnák tovább Orbánék, de még a stadionépítésekről is le kellene mondaniuk.
Igen, az EU-tagállamok nettó befizetői megelégelték, hogy az ő adófizetőik pénzét illiberális rendszerek kiépítésére használják fel abban a Kelet-Európában, amely még nemrég szovjet fennhatóság alatt volt.
Hiába, no, a szocializmus egypártrendszerének emlékei csak nem múltak el nyomtalanul, hiszen megjelent helyettük a XXI. századra jellemző már áramvonalasított, modern, illiberális egypártrendszer, mely nem tekinti függetlennek a demokráciában független hatalmi ágakat, hiszen saját embereit ülteti oda (Alkotmánybíróság, Ügyészség, Kúria, NAV, Állami Számvevőszék).
A „fülkeforradalom” által megszerzett parlamenti kétharmadot pedig arra használja, hogy biodíszletként tekintsen az ellenzéki parlamenti képviselőkre.
Sajnos eljött az idő, amikor fontolóra kell venni az ellenzéki pártoknak, hogy meddig asszisztálnak és legitimálják Orbán kétharmados parlamentjét.
Tudjuk, hogy valamikor a miniszterelnök kijelentette, hogy immáron a parlament ellenzék nélkül is működik.
Bizony, eljött az idő, mert a hatalom a megváltozott nemzetközi helyzet hatására két tűz közé került, és emiatt egyre agresszívebb is!
ábrahám