booked.net

Hírdetés

Periszkóp - Botka bukása?

2017. november 8., szerda 13:46

Nemrég olvashattuk, hogy Botka László az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje lemondott a miniszterelnök-jelöltségről, és ezzel tulajdonképpen kiszállt a 2018-as választásokból, de az országos politikából is.

Arról erősen megoszlanak a vélemények, hogy mi volt ennek a lemondásnak a valódi oka. Botka László, aki 2016. év végén kapott lehetőséget és jogot az MSZP vezetésétől, hogy tárgyaljon az ellenzékkel a közös listás indulás tekintetében. A meglepő ebben az volt, hogy Botka László tulajdonképpen egyedül maradt a 2018-as választások megszervezésében, és az MSZP vezetése előkelő idegenként szemlélte azt, hogy hogyan küzd Botka, miközben kezdetben a népszerűsége kissé megemelkedett, de a párté, mármint az MSZP-é nem emelkedett, sőt a mostani lemondásával az MSZP már csak 9 %-on van a biztos pártválasztók körében. Ez a folyamat tragikus, hiszen a legnagyobb baloldali ellenzéki párt, a belőle annakidején kivált Gyurcsány Ferenc vezette DK szintjére süllyedt.

Pedig Botka az ország egyik legnagyobb városának, Szegednek a több cikluson keresztül eredményesen munkálkodó polgármestere, bár most a lemondása után még helyben is személyes támadások érik.

A nagypolitikában Botka lehet, hogy elkövetett hibát, illetve hibákat, hiszen például a DK szavazói kellettek volna neki, a párt vezetője, Gyurcsány Ferenc azonban nem. Botka László egy igen energikus személyiség, aki keményen fogalmazott a Fidesz leváltásával kapcsolatban is, de ugyanakkor a parlamenti létükért küzdő kispártok felé szinte diktátumokat fogalmazott meg a közös jelöléssel és az összefogással kapcsolatban, amely 2014-ben – mint tudjuk - nem volt eredményes. Sokakat, főleg vállalkozókat is kirázott a hideg attól a jelmondattól, hogy fizessenek a gazdagok, melyet Botka fennen hangoztatott. Ezt a mondatot jobban meg kellett volna magyarázni, hiszen Botka is az arányos közteherviselésre gondolt, azaz, aki többet keres, fizessen több adót is, de ennek a mondatnak volt egy pejoratív, a szocializmusban is hangoztatott hátszele.

Hát igen, a Botka-program a végállomásához érkezett, hiszen nem tudta megnyerni és maga mellé állítani a demokratikus ellenzéket, és az MSZP vezetőinek „arisztokratikus” távolságtartása is közrejátszhatott lemondásában.

Most persze új helyzet van, és úgy tűnik a Botka utáni világ aktivizálta az MSZP vezetését. Mindenesetre helyre kívánják állítani az MSZP nagypárti ellenzéki pozícióját, és ennek kapcsán újult erővel – és most már Botka nélkül – megkezdték a tárgyalásokat.

Botka a lemondását azzal magyarázta, hogy az MSZP vezetésébe beépültek a Fidesz által mozgatott személyek, akik számára Botka szókimondása már túl erős volt a mostani politikai állóvízhez képest. A Fidesznek most már nem igazán érdeke az MSZP túlságos meggyengülése, mert a Jobbik elnöke, Vona Gábor már tett is hívó nyilatkozatot a baloldali szavazók felé. Vona azt hangoztatta, hogy korszerűtlen már jobboldalról és baloldalról beszélni, a fő cél a mostani katasztrófába vezető Fideszes kormány leváltása.

Valóban sok baloldali szavazó - főleg vidéken – a Jobbik felé húz, amely még nem volt kormányon, és amely párt a legkövetkezetesebb ellenfele a Fidesznek, legalább is a magyar parlamentben való szereplés szerint.

Igen, az MSZP meggyengülésével egy politikai űr, vákuum keletkezett a baloldalon, melyet, főleg a fővárosban, Budapesten a Gyurcsány Ferenc vezette DK igyekszik elfoglalni.

A Fidesz látja a Jobbik megerősödését, szavazóbázisának növekedését, és ezért most ez a párt lett a Fidesz politikai össztüzének fókuszában.

Visszatérve még Botkára, megállapítható, hogy talán ott követte el a hibát, hogy politikailag egyoldalúan nyilatkozott, sőt kinyilatkoztatott, nem véve figyelembe a leendő szövetségesek, azaz a baloldali kispártok szempontjait. Botka tehát ily módon a türelmetlenségével a saját vesztébe rohant, hiszen más egy várost vezetni, még ha az Szeged is, mint az országos nagypolitikában mozogni.

Az MSZP kijelentette, hogy nem állít saját pártjából miniszterelnök-jelöltet – abból van éppen elég a többi pártnál -, de megpróbál szövetségi politikát folytatni a demokratikus ellenzék vonatkozásában. Az idő azonban rendkívül kevés, hiszen a választásokig lényegében fél év van hátra.

Nagy tragédiája Botka lemondása az MSZP-nek, hiszen Botka képtelen volt kompromisszumokra, nem tudott taktikusan politizálni, és ezért hajlékonyság hiányában politikai karrierje kettétört. A körülmények sem kedveztek neki, és Botka bukásával új politikai tér nyílt az ellenzéki baloldali kispártok tekintetében, de tagadhatatlanul a Jobbik számára is.
A választási matematika szerint a Jobbik nélkül nem igen lehet leváltani az Orbán-kormányt, és már nagyon sok baloldali szemléletű politológus is javasolja a 2018-as választások tekintetében a Jobbikkal valamiféle együttműködést, persze kizárólag csak az Orbán-kormány leváltása miatt.

2018-ban megtudjuk, hogy sikerül-e ez.

ábrahám

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva