A kormányfő széles sajtónyilvánosság előtt nagy vívmányként ismertette azokat a gazdasági rendelkezéseket, melynek célja a járvány miatt hátrányos helyzetbe kerülők megsegítése lenne. Hozzátette, hogy ilyen nagy volumenű intézkedésre Magyarország újkori, rendszerváltás utáni történetében még soha nem került sor.
A valóság ezzel szemben az, hogy ezen intézkedések költségvetési hatása a magyar hazai össztermék (GDP) néhány százaléka. Hozzá kell tenni, hogy ezek még a romániai hasonló intézkedések nyomába sem érnek, nem beszélve a nyugati fejlett országokét, mint például Németországét, Franciaországét. Arról már nem is beszélve, hogy ezeket az intézkedéseket netalántán illett volna – megfelelő körültekintéssel – jogszabályba önteni, még akkor is, hogyha erre valóban kevés idő állt rendelkezésre. A gazdasági csomag kormányrendeletekben öltött ugyanis testet.

Ez tartalmazza azokat a tevékenységeket, melyek után júniusig nem kell úgynevezett KATA-t fizetni. Azt is nehéz elképzelni, hogy milyen rendezőelvek, szempontok alapján választották ki ezeket a kedvezményezett tevékenységeket. Az meg már teljesen érthetetlen, hogy miért hagytak ki olyanokat, akit a járvány miatti válság a legjobban és azonnal érint. A kedvezményezett tevékenységek között szerepeltek olyanok, amelyek valóban azonnali bevételkiesést szenvednek el (mint például szálláshely-szolgáltatás, turizmus), de olyanok is, amelyek bevételét nem fenyegeti közvetlen veszély, mint például az építőipar.

Helyesen érinti a jogszabály a taxisokat, akiknek bevételei látványosan csökkentek, viszont kimarad az összes idegenforgalmi szolgáltatás a kedvezményezett körből, mint például az idegenvezetés, az utazásszervezés, melyeket a válság kitörése azonnal lenullázott. Nem beszélve azokról, akik elveszítették állásukat, és csak három hónapi álláskereső juttatásban részesülnek a kilenc havi helyett.
Így az az érdekes helyzet állt elő, hogy azoknak a vállalkozásoknak, akiknek azért lesz valamennyi bevételük, azoknak majd nem kell KATA-t fizetniük, akiknek pedig egyáltalán nem lesz, azoknak a zsebéből havi ötvenezer forintot az állam lelkiismeret-furdalás nélkül kivesz.

Szólnunk kell a munkabért terhelő járulékok részbeni eltörléséről, ami értelemszerűen csak a munkaviszonyban állókat érinti, akinek nincs munkája, mert bérből, fizetésből élő, őt ezek az intézkedések egyáltalán nem segítik.
Csak néhány ellentmondást soroltam fel, melynek alapján is kimondható, hogy a gyors jogalkotásban óhatatlanul is fellelhetők a hibák, és a félreértelmezett szemléletmód. Csak remélhetjük, hogy ezeket a hibákat gyorsan kiküszöböli a kormányzat, és nem valamilyen megkülönböztető szándék áll e mögött is.

Bakonyiné Soós Magda