booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: A pénz elfogyott, a víz viszont ihatatlan

2017. oktober 27., péntek 17:35

Újsághír volt, néhány televízió is bemutatta, hogy Makón és a környező kisfalvakban több mint hárommilliárd forintért (EU-s pénzből) korszerűsítették az ivóvízhálózatot.

Az eredmény viszont gyalázatosra sikeredett, hiszen a víz, amelyet az új rendszer szolgáltat, büdös és ihatatlan.
A környékbeliek nyilatkozata szerint a régi hálózati víz minőségileg jobb volt.
Hát akkor mi történt itt?
A Számvevőszéki jelentésből áttételesen következtetni lehet arra, hogy a beruházási pénz nagy része „elszivárgott”, de ebben a magyar hatóságoknak kellene határozottan eljárniuk, és a korrupciót kideríteniük. Az Európai Csaláselleni Hivatalnak, más néven az OLAF-nak nincs nyomozati hatásköre az adott tagállamoknál, csak jelzi azt, hogy például az ő vizsgálatai szerint vélhetőleg csalás történt.
Az ügy szakmai szempontból is rendkívül zavaros, mint az az ivóvíz, amit szolgáltatnak, hiszen az úgynevezett víz minőségvédelmi beavatkozás valószínűleg azért volt sikertelen, mert nem volt megfelelő technológia ehhez, vagy „kispóroltak” belőle valamit. A baj csak az, véleményem szerint, hogy ha a település Fideszes vezetésű, akkor a nyomozóhatóságok úgymond háttal állnak az ügynek, és gyakorlatilag nem nyomoznak ki semmit sem.
Véleményem szerint a vízhálózat „korszerűsítőket” meg kellene kínálni azzal a vízzel, amit előállítottak, igyák csak meg, amit csináltak.
Több helyen is van az országban hasonló probléma, melyet egyetlen egy csomagban jelzett az OLAF a magyar hatóságoknak, ebben benne van a friss víz is, meg a csatornavíz is.
A félresikerült beruházást egy tábla hirdeti: „A víz életet ad, mi vizet adunk!”
Így, ilyen félresikerült beruházással nemhogy életet nem lehet adni, de még tiszta vizet sem.
Megint a mostanában oly jellemző szakmai hozzá nem értés érvényesült. Hiába, mondhatják a beruházók, a pénz komoly dolog, nem lehet szakemberre bízni, csak politikusra.

Bakonyi Soós Magda

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva