booked.net

Hírdetés

Notesz - Navracsics

2017. november 9., csütörtök 15:38

Még 2011-ben írtam meg a Periszkóp című könyvemet, mely 2006-tól 2011-ig öleli fel az akkori magyar politika történéseit.

A könyv heti feldolgozásban a Heti Hírekben megjelent Periszkóp című rovatom cikkeit tartalmazza.

2006. május 23-án Navracsics Tiborról jelent meg ebben a könyvben egy elemzés. Navracsics Tibor Orbán kabinetfőnöke és pártigazgatója volt, majd hirtelen a tisztelt ház, azaz a parlament tagja lett.
A karrierje robbanásszerűen indult, hiszen a Fidesz Polgári Párt frakcióvezetői székébe került. Az akkor szóba jöhető személyek, így például Áder János, aki ma köztársasági elnök, Pokorni Zoltán, aki viszont névtelenül eltűnt a politika színpadáról, de még Varga Mihály sem vállalta ezt a posztot, aki viszont mára a gazdasági tárca irányítója lett miniszteri rangban.

Navracsics Tibor hivatását tekintve jogász, és megfontolt, kiegyensúlyozott ember, aki alapvetően nem konfrontálódni akar, hanem konstruktív ellenzékiként politizált az akkori magyar parlamentben.
Az ilyen beállítottságú ember ma fehér holló a Fideszben, hiszen a Fideszt ma képviselő politikusok mindenáron konfrontálódnak, hol az ellenzékkel, hol magával az Európai Unióval. Jellemző, hogy első frakcióvezetői nyilatkozatában rögtön leszögezte, hogy tizenhat évvel a rendszerváltás után pártjának másképpen kellene politizálnia, mint eddig, és elsősorban a közjóra kellene koncentrálnia. A posztot csak egy évre vállalta el akkor, mert tudta, hogy nem igazán hálás dolog a Fidesz képviselőcsoportját vezetni, főleg ilyen felfogásban.
A korábban háttérben tevékenykedő tudós emberből a magyar parlamentben igazi riposztozó, gyorsan reagáló első emberré vált a frakcióban.
De aztán Navracsics nem belföldön csinált karriert, hanem 2014. óta Uniós biztos, feladva miniszterelnök-helyettesi posztját. Igen, Navracsics Tibor komoly karrier előtt állt a Fideszben, de az Orbán vezette Fidesznek másfelé kanyarodott az útja.

Navracsics legutóbb a következő mondattal hívta fel magára a figyelmet, és vívta ki a Fidesz ellenszenvét a Soros-tervvel kapcsolatban: „Az Európai Bizottságban nincsen ilyen, nem beszélünk ilyenről, és az Európai Bizottság munkatervében sem szerepel ilyen feladat.”

E mondat után korábbi párttársai – akik mind Orbán Viktor kegyeltjei – azonnal elfordultak tőle. Ebben élen járt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a gyakorlatilag csak a Fidesz méhében létező KDNP vezére, gátlástalanul lehazaárulózta őt. Igen, Semjén Zsoltról van szó, aki kijelentette, hogy egy nemzetközi szervezetben is – akár Brüsszelben is – nemzethez kell hűnek lenni, nem pedig a szervezethez.

Navracsics azzal reagált, hogy nehéz neki olyan emberektől elfogadni kritikát, akik korábban zsenialitását dicsérték, és a hátát lapolgatták.
Navracsics szép karriert futott be korábban Orbán Viktor égisze alatt a magyar parlamentben, viszont most szembekerült az igen csak drága költségen kezdődő Nemzeti Konzultációval.

Mondjuk ki, hogy így Navracsics tulajdonképpen szembekerült Orbán Viktorral, az útjaik úgymond elváltak. Ez mindenképpen repedés a Fidesz gépezetén, és az is látszik, hogy ha valaki nem Budapesten, hanem Brüsszelben politizál, egy egészen más szellemi áramlatban, akkor a konfliktus automatikusan adódik.

Ma is izgalmas kérdése a magyar belpolitikának, hogy ez a halk szavú, észérveket hangoztató tudós jogász ember, Navracsics Tibor képes lesz-e visszatérni a magyar belpolitikába, a közjó és az ország érdekéért.

Azt gondolom, ezt is majd 2018-ban tudjuk majd meg.

ábrahám

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva