Ez a kiszolgáltatottság és ez a félelem jól látszik a mindennapi közlekedésben is. Az emberek udvariatlanok, nem tartják be a járműközlekedés szabályait, és mindenki bizonyítani akarja azt, hogy ő sikeres, ha máshol nem, akkor a közlekedésben, és ott vesz elégtételt a kiszolgáltatottsága és a betegségtől való félelme miatt.
Azt is lehet tapasztalni, hogy fizikai atrocitások sem ritkák, hiszen már egy buszon utazás alkalmával elhangzó figyelmeztetés a szájmaszk helyes használata érdekében, késeléssel végződött. Közben tombol a gyűlölködés egymás iránt, de más népek iránt is.

Egyre gyakoribb a kiközösítés, kirekesztés a helyi mikrotársadalmak vonatkozásában. Sajnos a kül- és belpolitikai élet még ráadásul szítja is ezeket a negatív érzelmeket.

Lengyelország és Magyarország az EU-ban vétózta a soron következő költségvetési időszakot a jogállamisági elvárások miatt. Hogy miért ez a két ország vétózott a huszonöt tagországgal szemben, azt a formális logika szerint könnyen el lehet dönteni, hiszen nemcsak e két országgal szemben fogják vizsgálni a jogállami kritériumokat, hanem a maradék huszonöt államnál is. Azaz a formális logika szerint tehát e két országnak van veszítenivalója, hiszen régi közmondás, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Magyarul e két országban sérültek azok a jogállami kritériumok, melyeket 2004-ben, május elsején mi, magyarok a csatlakozásunk alkalmával elfogadtunk. (A független hatalmi ágak valódi függetlensége, a médiaszabadság, és a tájékozódás objektív lehetősége az állampolgárok számára, stb.)
Már maga ez a két vétó is veszélyezteti mindkét országban a gazdaságot, hiszen az EU támogatása nélkül nagy bajba kerülhet e két ország. A helyzetet súlyosbítja az a tény, hogy a többi huszonöt ország sem kaphat a vétók miatt anyagi támogatást, amely azt jelenti, hogy a két ország miatt, Magyarországot és Lengyelországot értve ez alatt, a többi tagállam is nehéz helyzetbe kerül.

E két tagállam pedig, amelyik vétózott, jelesül Magyarország és Lengyelország viszont óhatatlanul szembekerül jogi vonatkozásban a másik huszonöt tagállammal. Ez az álmoskönyv szerint nem igazán jó célravezető politika, és még mindig megvan a remény arra, hogy valamiféle egyezség jöjjön létre az EU és e két vétózó ország között. Ez a probléma is, mint Damoklész kardja lebeg e két ország felett, hiszen rossz esetben elveszíthetjük az Európai Néppárt tagságunkat, megvonhatják szavazati jogunkat, és ki is kerülhetünk az Európai Unióból.

Ez a jövő szintén félelemmel tölti el a magyar embereket, és nagyon kevesen vannak már, akik elhiszik a magyar kormánynak azt, hogy a vétó a jogállamiságra, és ezzel együtt a költségvetésre, egyfajta nemzeti szabadságharc lenne az EU-val szemben.
Azt gondolom, hogy lehetne ennél jóval sikeresebben és diplomatikusabban politizálni, mint ahogy ezt most a magyar kormány teszi. Az biztos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elérte, hogy mindenki róla beszél Európában, de ezzel csak rövid ideig tudja beírni magát Európa történelmébe.
Azt gondolom számára sem ez a cél, hanem az, hogy a rábízott népet, a magyar népet gazdaságilag felemelje, és valódi szabadsága, jólétbe juttassa. De ez a cél egyre távolibbnak tűnik…

ábrahám