booked.net

Hírdetés

Médiatallózó

2017. oktober 25., szerda 18:37

A HVG szeptember 14-i számának Moszkva tere című cikkét Kocsis Györgyi szerkesztő írta. Ebből idézünk:

„Az ellenségem barátja az ellenségem – gondolhatta az ukrán kormány, és az orbánihoz hasonló statáriális módszerrel – utat engedett a helyi nacionalisták által követelt törvénynek, amely erőteljesen beszűkíti a nemzeti kisebbségek, köztük leginkább a kárpátaljai magyarok jogát az anyanyelvi oktatáshoz. Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem, mindenesetre nehéz szabadulni a gondolattól, hogy az Orbán-kormány Putyin orosz elnök előtti látványos hajbókolása a magyarok iránti maradék jóindulatot is elsöpörte Ukrajnában.

Világ rovatunk vezető cikke járja körül a moszkvai dezinformációs kampányoknak felülő szimbolikus politika e stupid kijevi mintapéldányát, és gyakorlati megvalósulásának akadályait. Az utóbbi nagy szerencse, hiszen a most fűhöz-fához, Brüsszelhez, Párizshoz rohangászó, de közben mindenkit megfenyegető magyar kormány Európában immár lényegében szövetségesek nélkül maradt.

De hát tudjuk, hogy a szerénység, a visszafogottság, netán a szégyenérzet nem Orbán Viktor kenyere. Ezért, hát nincs is csodálkoznivaló azon, hogy a kormány most annak a határkerítésnek az utólagos megfinanszírozását követeli Európától, aminek 270 milliárd forintos költségét – mint Magyarország rovatunkban olvasható – az Uniós szabályokkal ellentétesen közbeszerzési pályázat nélkül osztották szét Fidesz-közeli cégek között. Korrigálok: vannak köztük Fidesz-távoliak is. Például egy kínai társaság, vagy a kínai kapcsolatokért felelős exkormánybiztos vállalkozása. A „keleti nyitás” robogó vonatának újabb állomását jelzi egyébként írásunk arról, hogy idén a tavalyinak kétszeresére, 14 milliárd forintra rúg az a támogatás, amit a magyar állam az itteni felsőoktatási intézményekben ingyen tanuló kínai, azeri, jordán és más illiberális testvérországokból ideküldött diákok után fizet az egyetemeknek. Jóllehet a mérleg másik oldalán az export egyre soványabb, bíztató, hogy az adminisztráció legalább hízik (nem, nem a kormányfő derékbőségéről van szó): Kósa - modern városok – Lajos miniszteri kinevezésével a bővített kormányzati vezérkar létszáma már több mint kétszerese a Bajnai korszakénak.

A Balkán Bécsnél kezdődik – szokták mondani önironikusan magukról az osztrákok. Aki elolvassa cikkünket az osztrák exkancellár, jelenleg szocdem főkorifeus, lobbista és üzleti kavarógépnek, a Szürke ötven árnyalatában játszó üzelmeiről, az hajlamos igazat adni a sógoroknak!”

Eddig a felvezető cikk idézete, melyből azért több dolog egyértelműen következik. A túlzásba vitt orosz medvével való barátkozás elvadította tőlünk Ukrajnát, ahol viszont Kárpátalján jelentős magyar kisebbség él, akik emiatt húzzák a rövidebbet, másrészt pedig – úgy tűnik – a magyar kormány az Európai Unióban magára maradt politikailag.

ábrahám

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva