Nevezetesen azzal, hogy az Európai Bizottság tizennégy milliárd forintos  támogatás megvonásával fejezi ki rosszallását a korrupciógyanús ügyben. A teljes összeget így a magyar adófizetők fogják kifizetni. Az úgynevezett Elios-ügyben a kormány is elismerte, hogy az minimum „kétes”, mert 25 % büntetést hajlandó lett volna bevállalni. Miután kiderült, hogy esélye sincs harcolni a pénzért, a magyar fél úgy döntött, hogy inkább számlát sem nyújtanak be Brüsszel felé. Ez maga a beismerés, ami ellen a kormányzati média  tiltakozott (még a felvetéstől is).

Ha minden rendben való lett volna, akkor nem a lakossággal kellene kifizettetni Orbán Ráchel és férje gazdagodását. Hiába a csodás felfelé ívelő pályafutás, ha a kezdet mocskos bűzt áraszt. Állítólag az egykori amerikai milliomos is azzal védekezett, hogy csak az első milliójának eredetét ne firtassák.

Itt azonban érdemes lenne, ha nem kormányzati vezérlésű lenne az ügyészség, élén Polt Péterrel. A Vásárhelyen induló lámpatest- és izzó-korszerűsítés iskolapéldáját adja, hogyan kell a kapcsolati és politikai tőkét gazdasági erővé változtatni.

A jogász végzettségű fiatalember vélhetően soha nem lett volna milliárdos apósa támogatása és segítsége nélkül. Alapvetően nem ez a baj, hanem az, hogy itt közpénzek forogtak kockán. Magyarul: a mi pénzünkkel hazardíroztak és úgy bántak vele, mint a Csáki szalmájával.

Eljutottunk a hazánk talán legnagyobb gondjává nőtt korrupcióhoz. A legnagyobb dolog az egészben, hogy a miniszterelnök is érintett az ügyben. Azt ne állítsa nekem senki, hogy Orbán Viktor nem tudott veje üzleteiről. Senki ne védekezzen azzal, hogy a szocialisták is rengeteget loptak, mert az nem más, mint a bűn szétterítése.

Ha csak annyi lenne az összes hibájuk és bűnük, az is jókora szégyenfolt lenne, de az ügyek úgy rakódnak egy vastag halommá, mint a guánó.

Valaki azért csak szólhatna a fiúknak: baj van, és nem is kicsi!

Fotó: HVG
Révay György