A kormány Sorost és Junckert ábrázoló plakátokkal árasztotta el Budapestet és már az egész országot is.

A hatalom így kívánja felhívni a figyelmet a brüsszeli impérium terveire, elképzeléseire. A már jól bevált kommunikációs módszer, a „sorosozás” (Soros György nevének napestig történő szajkózása) épp a lényegről tereli el a figyelmet. Miközben megosztja a társadalmat egy külső ellenségkép által, ezzel párhuzamosan erősíti a saját bázisát, a szavazótáborát.

Kettős játék ez, kétféle mércével. Az Uniótól kapott milliárdok segítségével tudunk gyarapodni, de ezt csak nagyon szőr mentén lehet elismerni. Az egész dolgot úgy állítják be, hogy minden bajnak fő okozója Brüsszel. Valahogy mindig úgy tűnik, hogy ennek a se veled, se nélküled állapotnak mi, magyarok kárvallottjai vagyunk. Ezzel lehet butítani azokat, akik vevők az ilyesmire.

A kérdések száma pedig gyorsan szaporodik: akkor minek vagyunk bent a szövetségben, ha jobb lenne kint? Az is elgondolkodtató, hogy a Fidesz – ha ilyen gonosz velünk Brüsszel – miért akarja bejuttatni képviselőit az Európa Parlamentbe, és egyáltalán miért tagja még az Európai Kereszténydemokrata Néppártnak, ha ők a Fidesz kizárását helyezték kilátásba a Néppártból? Nálunk még talán lehet kérdezni, nem úgy, mint Venezuelában. Nicolas Maduro elnök egy riport kapcsán lecsukatta, majd kiutasította a neki kellemetlen kérdéseket feltevő forgatócsoportot. Ez kísértetiesen hasonló eset ahhoz, amikor egy riporter faggatta Kósa Lajost, hogy polgármesterként miért záratta be a debreceni anyatejgyűjtő állomást. A városvezető némán bámult a riporterre, majd kettőt lépett el tőle, amikor visszafordulva megkérdezte, hogy miért nem tudnak tőle olyat kérdezni, amire pozitívan lehet válaszolni?

Nálunk – egyelőre - annyival különb a helyzet, hogy a riporter szabad maradhatott. Hogy mennyi hátrány éri a másképp gondolkodókat, kérdezőket, arra mindenki tud példát mondani.

Ez lenne a hőn vágyott „demokrácia”?

Révay György