booked.net

Hírdetés

Füstölgés - „Az ellenzéket komolyan kell venni!”

2019. november 13., szerda 15:47

A kormányközeli média – melyik nem az -, egész a választásokig arról harsogott, hogy az ellenzék komolytalan, alkalmatlan a feladatára és csak „hazudoznak”.
A fenti tények ismeretében talán nem is meglepő, hogy a választók zöme vörösbe öltöztette a fővárost és a 24 nagyvárosból tízet.

Azért az kijelenthető, hogy a kormányzó Fidesz számára óriási pofon Budapest elvesztése, valamint a vidék felemássá válása is.

Évek óta írom, hogy „baj van fiúk, nem is kicsi!” Az, hogy fent nem hallják, azt még megértem, de helyben sem, az felettébb érdekes.

Timkó Mátyás elemzésében olvashattuk, milyen nüánszok segítették a győztest, illetve okozta az összefogás - a remények alatti – szereplését Nagykőrösön.

Tudom, a hála nem politikai kategória, de ki gondolta volna, hogy a kőrösiek a saját pénzük ellenében a kifosztóikra szavaznak. Ezek után egyetlen Fidesz szavazó sem említheti meg, hogy a csatornapénzből neki jár. Járni legfeljebb a szája jár, mint ahogy a strand ügyében, a piac túlárazásánál is csak igen szűk körben mernek „bátrak” lenni egyesek, de kiállni már nem mernek. Ugyanis félnek! Ez pedig a helyi demokrácia abszolút deficitje…

Most azonban egy fordulóponthoz érkeztünk. Nem a Borkai-ügy, hanem a „Zorbán” pénteki alákérdezős műsorában hallottak miatt. Miniszterelnökünk megmondta a tutit; az ellenzéket pedig komolyan kell venni! Amikor ezt meghallottam, olyan érzésem támadt, mintha a fagylalt visszanyalt volna. Ezt jókora fáziskéséssel, de hamarabb kellett volna felismernie!

Talán az ellenzéket is emberszámba kellene venni, és nem örökké mocskolni azt. Az ellenzéknek is joga van egy demokráciában, ha ez nincs meg, akkor az a társadalom már nem demokrácia, hanem diktatúra. Arról nem is beszélve, hogy a saját portáján is lenne mit sepregetnie. Hiszen olyan szédületes tempójú gazdagodást könyvelhettek el egyes NER-lovagok, ami tisztességes úton elképzelhetetlen.

Szűkíthetném a kört egészen Tiborcz Istvánig, aki apósa hathatós támogatása és feltételezhető mutyizása nélkül, egyik évről a másikra nem válhatott volna milliárdossá.

Már hallom előre, hogy bizony „Gyurcsány is lopott!”

Ettől még nem egyenlítődött ki a dolog, legfeljebb koszos kézzel fognak kezet. Nálunk azonban nemcsak elképzelhetetlen a konszenzus, hanem a táborok megosztottságának fenntartása miatt is kizárt. A politika alfája és Omegája az „osztd meg és uralkodj” szellemében erősíteni kell a saját tábort és gyengíteni az ellenfelet.

A pártok kialakítják a maguk „logikus” demokráciáját és a pártokrácia uralkodik rajtunk. Ezért nincs nemzeti minimum, ezért elképzelhetetlen egy nagykoalíció, mint Németországban. Talán több alázat kéne a szolgálathoz, mert ha a humánum is mindenhonnan kivész, akkor mi értelme az életnek?

Végezetül még egy érdekesség. Hosszú elemzés kering az interneten, mi okozta a Fidesznek kiosztott nagy tarolást. A sok tényszerű megállapítás között van jó néhány igaz, és amit elfogadhatónak érzek. „A jelen most mindkét oldalon a fejetlenség. Az egyik próbálja összeszedni magát és újraszervezni önmagát, a másik azon hadakozik elvtársaival, kinek jusson több konc a települések kondérjából.” – fenti megállapítás kapcsán egy dolog fogalmazódott meg bennem. A mi bőrünkre játszanak megint, mi leszünk a harc kárvallottjai.

Magyarország ennél többet érdemelne!

Révay György

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva