A G7 internetes hírportál szerint Magyarországon a munkanélküliek támogatása az egyik legszűkmarkúbb a világon. A magyar rendszerben az álláskeresési járadék a korábbi bér hatvan százaléka, de legfeljebb minimálbér (161 ezer forint), és legfeljebb három hónapig jár.
Ez a G7 szerint példátlanul rövid idő, még az USA-ban is fél évig jár a segély, de Csehországban is öt hónapig megkapják az álláskeresők – ráadásul az idősebbek hosszabb időre is igényelhetik.
Magyarország GDP-arányosan is nagyon keveset költ a munkanélküliekre, csak Romániát és Macedóniát előzi meg.
A három hónapos álláskeresési időszak után a rendszer a rendkívül rosszul fizetett közmunkaprogramot kínálja fel a munkanélkülieknek, amennyiben pedig a kedvezményezett elfogadná a programban való részvételt, de arra sincs lehetőség, a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, havi 22 800 forintot.
Az elmúlt évek gazdasági fellendülésének köszönhetően jelentősen csökkent Magyarországon – és ahogy tapasztalhatjuk, Nagykőrösön is - a közmunkások száma, a mostani válsággal azonban ismét az egekbe szökhet.
Most, hogy újra napirendre került a munkanélküli segély idejének meghosszabbítása, érdemes felidézni, hogy vajon miért is csökkentették le ennyi időre.
Bizonyára kevesen tudják, de a munkanélküli segély idejének 270 napról 90 napra (azaz három hónapra) való csökkentése Czira Szabolcs javaslata volt.
Az MTI 2011. június 22-én számolt be arról, hogy mégis 90 nap lesz a 270 helyett az álláskeresési járadék maximális folyósítási ideje Czira Szabolcs fideszes országgyűlési képviselő módosító javaslata szerint, miután az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának kormánypárti képviselői támogatták Czira indítványát. Érdekesség, hogy Pintér Sándor belügyminiszternek a közfoglalkoztatásról, és az ahhoz kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslata eredetileg 180 napban maximálta volna az álláskeresési járadék folyósítási idejét. Ezt találta soknak Czira, aki szerint az álláskeresők számára ellátás helyett elsősorban munkalehetőséget kell biztosítani. “Ezért az álláskeresési járadék leghosszabb időtartamát úgy kell megállapítani, hogy az ösztönözzön az álláskeresésre” – idézte az MTI Nagykőrös első emberének népnevelő célzatú indoklását.
könyvelő