Az a történelmi esemény, mely több évtizedre – pontosan 1914 nyaráig – békés, már-már szárnyaló fejlődés lehetőségét biztosította a történelmi Magyarországnak.
Ezen félig-meddig elkésett múltidézést azért tartom fontosnak, mert mintha országos ügyeink miatt alig-alig esett volna szó 1867 történelmi napjairól.
Helyben pedig felesleges a városvezetés patriotizmusát figyelemmel kisérmi. Komolyan venni pedig? Bárgyú dolog...
Mielőtt az események néhány momentumát idézném, egy tényre fel kell hívjam a figyelmet! Ez pedig a kompromisszum készség!
Mindenki részéről, akinek meghatározó szerepe volt a folyamatban. A „48-as” Deák Ferenc éppen úgy belátta az uralkodóval való szembenállás hiábavalóságát, mint ahogy gróf Andrássy Gyula az uralkodó előtt főrendek képviseletében a nemzet követelésének jogosságát! De maga Ferenc József is hajlandónak mutatkozott.
1867. március 30-án, a magyar országgyűlés által elfogadott törvények hatályba léptetésének feltételéül Ferenc József a hazai szokásokat idéző koronázás megtörténtét szabta feltételül. Erre június 8-án került sor a budai Mátyás templomban. Az arisztokrácia tisztelgő gesztusaként Erzsébet fejére is korona került.
Majd július 28-án az uralkodó szentesítette – aláírta – a március 30-án elfogadott törvényeket! Ezzel jött létre a Kiegyezés, és az Osztrák-Magyar Monarchia!
Tóth Barna
