booked.net

Hírdetés

Pálfordulás

2017. július 5., szerda 18:08

Egyre több a hír arról, hogy korábban a Fideszt támogató személyek szembefordulnak Orbán kormányának politikájával és holdudvarával, valamint rakétasebességgel, hirtelen meggazdagodott oligarcháival.

Ezek között az emberek között akad sok egyszerű ember, de komoly közgazdászok, jogászok, és volt miniszterek is felismerték már, hogy ez a kormány ezzel a korrupciós politikájával vesztébe kormányozza az országot, nem beszélve a szakszerűtlenségről. Ezt bizonyítja a négymillió létminimumon élő, a többszázezer éhező gyermek, és a több mint hatszázezer kivándorló.

Egy dolog a fontos, a párthűség, a szakértelem már másodlagos.

Mint ahogy a nagyhalak, úgy a vidéki kiskirályok is az egyéni haszon hajszolása, a harácsolás közben a demokratikus emberi jogokat már semmibe veszik.

Legutóbb Lukácsi Katalin parlamenti képviselő lépett ki a KDNP-ből, hangoztatván azt, hogy nem ért egyet ezzel a kormánypolitikával. Sokan bírálták ezért a képviselőasszonyt, aki tudvalevőleg igen csak vallásos neveltetésű, és elkötelezett híve a társadalmi egyenlőségnek, és esküdt ellensége a kisebbségek kirekesztésének, pláne vallási alapon. Sokan bírálták ezért a pártjából, de a Fidesz elkötelezett hívő táborából is, hogy miért gyengíti a koalíciót a kilépéssel, éppen egy évvel a parlamenti választások előtt. A válasz egyszerű. A képviselőnőnek van lelkiismerete, mint ahogyan a frakcióban ülőknek nemigen, és csak a gombnyomogatásra használja őket a hatalom. Örülnünk kellene, hogy vannak még lelkiismeretükre hallgató emberek a nagypolitikában is!
Jézus mondta annakidején, kedvesebb nekem egy megtért bűnös, mint száz igazhitű. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy Lukácsi Katalin úgymond bűnös volt, mert a Fideszre szavazni, vagy bármely más pártot támogatni, ha az a párt betartja az alkotmányos előírásokat, nem bűn.

Sokan ezt elfelejtik, és úgy kezelik a más pártokban politizálókat, pláne a civil szervezetekben tevékenykedőket – hála kormányunk propagandájának -, hogy az bűn. A demokrácia azt jelentené, hogy tisztelni kell a más elveket vallókat is, legfeljebb csak politikai ellenfélnek és nem ellenségnek kellene tekinteni őket. A liberális Voltaire, a nagy francia gondolkodó hirdette: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy elmondhasd!”
Ez egy igazi demokrata nyilatkozat, sőt toleráns európai is...

Magam örülök annak, hogy Lukácsi Katalin képviselőhölgy elhagyta azt a koalíciót, amely már régen nem azt teszi, amire felesküdött.
Propagandával megosztja az embereket, ellentéteket szít és kirekeszt, és sokakat ott hagyott – ígéretével ellentétben – az út szélén.

Legyünk legalább mi olvasók is emberek az embertelenségben!

Kocinkó

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva