Mondják, hogy a balesetek többsége kivédhető lett volna a közlekedési szabályt követő magatartással, vagy nagyobb körültekintéssel. A balesetekben gyermekek, fiatal lányok, férfiak, anyukák, apukák, nagymamák, nagypapák vesztették életüket, akik vagy autósok, vagy kerékpárosok, vagy hivatásos sofőrök, esetleg motorosok, vagy gyalogosok voltak.
A balesetük napján egyikük sem úgy indult el aznap otthonról, hogy az elszenvedett tragédia miatt soha nem térhetnek haza szeretteikhez.
Idén októberben már négyen haltak meg Magyarországon úgy, hogy a vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére hajtottak be. Rengeteg halálos áldozatot szedett a rosszul kiszámított előzés, a figyelmetlen sávváltás, vagy az autómárka és a vezetői tudás túlértékelése.
Sajnos a gyalogosok sem kivételek, akik körültekintés nélkül, váratlanul lépnek a gyalogátkelőhelyre, a zebrára. A kerékpárosok meg nem szállnak le, pedig a szabály szerint át kellene tolni kerékpárjukat a gyalogátkelőhelyen, gyalogosan. Ezzel szemben lehajtott fejjel, felállva a nyeregben, teljes sebességgel kelnek át a zebrán, veszélyeztetve a saját és mások életét.
Sajnos az úgynevezett disco balesetek száma is növekszik, mert hajnalban, hazafelé, a fáradt, néha ittas kocsivezető elalszik, vagy túl gyorsan hajt.
Felvetődik bennem a kérdés, mi ez az őrület az utakon? Azt gondolom, hogy valamilyen rosszul értelmezett szabatosság van e mögött, azaz a közlekedésben résztvevő úgy gondolja, hogy éppen és ott, akkor őrá a közlekedési szabályok nem vonatkoznak. Másrészt pedig a közlekedésben akarnak sokan elégtételt venni a társadalomban elszenvedett hétköznapi megaláztatásokért.
Nagy baj van a társadalmi morállal, mely természetszerűleg elvezet az ilyen közlekedési balesetekhez, melyeket a fentiekben részleteztem.
Sokan azt gondolják, hogy amit szabad fent is, azt ők is megtehetik lent is, azaz áthágják a szabályokat, s hol másutt, mint a közlekedésben. Ezzel veszélyeztetve saját és mások testi épségét, sőt életét is. Emellett rengeteg autó van már a rossz utakon, miközben az autók életkora is átlagosan tizennégy év felett van.
Egyre több a harminc év feletti, korábban szocialista márkájú kocsi, így régi Skoda, Wartburg, Lada, sőt Trabant is látható az utakon, a nagyteljesítményű tehetősebb tulajdonosok új kocsijai mellett. Ez a legrosszabb összetétel közlekedési szempontból, mert a régi autó tulajdonosa be akarja bizonyítani, hogy az övé is legalább olyan jó autó, mint a frissen vásárolt kocsi, másrészt pedig a gyors, nagyteljesítményű kocsi tulajdonosai pedig semmibe veszik, és folyamatosan előzni kívánják a régi összehasonlíthatatlanul rosszabb műszaki teljesítményt produkáló kocsikat.
Bizony, a közlekedés egyfajta tükre a mai magyar társadalom ellentmondásainak, mely sajnos így a rengeteg sérült, és halálos áldozat egyre növekvő számában mutatkozik meg.
Kérdezem én, hogy mi lesz velünk, ha ez így folytatódik?
egy olvasójuk
név és cím a szerkesztőségben