Most viszont a régi ordas eszmék tort ülnek felettünk, mert vezetőink szétlopják az országot, lelkiismeretlenül hazudoznak, és az emberek módszeres hülyítése folyik. Mindez akkor, amikor nincsenek idegen katonák az országban, nincs idegen elnyomás, csak pusztán magyar a magyarnak ellensége. A rendszerváltáskor – tudjuk nagyon jól – az ország sorsa volt a tét, mert a puha diktatúrából, a szocializmusból még senki sem alakított ki ezidáig demokráciát.

Most nem rendszert kellene váltani, hanem azokat leváltani, akik elrontották ezt a demokráciát, melyet ők illiberálisnak neveznek. Értik alatta azt, hogy egy pártközpontból irányítják az országot, és ezt nevezik ők centrális politikai erőtérnek.

Magam még gyermek voltam, amikor még Gyurcsány Ferenc és Kövér László meg sem született. Ezért merem mondani azt, hogy nem volna szabad, hogy a kollégiumi szobatársaság, labdarúgó csapat tagság, valamint a földiség számítson a mai kormánypolitikában. Ez a mai garnitúra, aki vezeti az országot, még az iskolapadban kezdte tanulni a politikát, és úgy jutott a parlamentbe. Azóta a hatalom megszédítette őket, és egész mást tesznek és mondanak, mint a rendszerváltáskor, huszonhét évvel ezelőtt. Mások nem így kezdték, hanem szakmát tanultak, azt gyakorolták, és csak utána kezdtek politizálni. A rendszerváltó pártok, az MDF és az SZDSZ is, melyek ma már nem léteznek, biztosan követtek el hibákat, de azt kimondhatjuk, hogy elkötelezett hívei voltak a jogállamnak és a demokráciának. Az is igaz, hogy a kádári puhadiktatúrából nagyon nehéz volt igazi demokráciát faragni, mert az emberek azt szokták meg, hiszen több nemzedék nőtt fel 1956 után, a gulyáskommunizmusban. Sokan ezért rosszallóan tekintettek azokra a pártokra, akik kiálltak a hátrányos helyzetűek mellett, fel akarták számolni a kisebbségek kirekesztését, és a másság elfogadása mellett törtek lándzsát. Ez bizony sokaknak nem tetszett.

A rendszerváltáskor tartani lehetett attól, hogy mit fog majd ehhez szólni az akkori Szovjetunió. De a Szovjetunió megszűnt, és hál’ Istennek nem lett ebből probléma.

Most viszont azt tapasztaljuk, hogy az orosz medve akar „barátilag” a keblére ölelni bennünket, és ajándékul hozza nekünk Paks-II-t. Ezt a mai politikai vezetés úgy hívja, hogy keleti nyitás.
Ne feledjük, most is nagy a tét: demokrácia vagy elnöki diktatúra.

egy olvasójuk
név és cím a szerkesztőségben