Képesek háttal állni a mikrofonnak, és a lázas semmittevés álarca mögé bújni. Pedig emlékezzünk csak a parlamenti választások alkalmával azzal hitegettek bennünket, hogy ők képesek kormányozni!

Az is gyakori eset, hogy egy jogerős ítélet után sem lehet kiszedni a peres felekből, hogy mennyit vesztettek, vagy mennyit nyertek, és ha már például nyertek, mire is költik majd azt az irdatlan mennyiségű pénzt.
Nemrégiben az Emberi Erőforrások minisztere bejelentette, hogy nem nyilatkozik egy olyan tv-csatornának, melynek tulajdonosa sértegette a miniszterelnököt.

Az sem helyes, hogy az MSZP felelős politikusai egyáltalán nem nyilatkoznak a kormánypárti sajtónak. Ez nem feltétlenül bölcs döntés, még ha sokszor eltorzítják a mondanivalójukat, mert tulajdonképpen a párbeszéd, a tájékoztatás és a közszolgálati demokrácia is súlyosan sérül. A magyar parlamentben meg már egyenesen kabarészámba megy, amit látunk a kormánypárti frakció tagjaitól. Ha kamerát, vagy mikrofont látnak, és ráadásul még újságírói kérdést is kapnak, ki-ki fut, menekül, mint az űzött vad, például, mint a gyáva nyúl, és hebeg-habog, ha megkérdezik tőle, hogy mit és miért szavazott meg egy perccel ezelőtt, mert láthatólag fogalma sincs arról, hogy történetesen mit szavazott meg. Aztán akadnak itt nagyágyúk is, mint például Lázár János, Kósa Lajos, vagy Németh Szilárd, akik igen eltérő szellemi színvonalon ugyan, de egyformán arcátlanul, agresszív stílusban, vagy egyenesen hazudnak, mellébeszélnek, vagy csúsztatnak, a korrekt, tiszta, egyenes válasz, beszéd helyett. Pedig – lássuk be – egy képviseleti demokráciában ők nem szívességet tesznek nekünk, hanem kutya kötelességük válaszolni ügyes-bajos dolgokra, ügyekre, nem utolsósorban azért, mert mi fizetjük őket adóforintjainkból.

Ez a szaladgálós, kérdező riporter elől kitérő taktikázás szerintem tarthatatlan, és ideje lenne már feltörni ezt a kormányzati szájzárat.

egy olvasójuk
név és cím a szerkesztőségben