booked.net

Hírdetés

Médiatallózó

2017. június 22., csütörtök 16:00

A HVG június 8-i számában jelent meg Kocsis Györgyi szerkesztő tollából a Pénzügyi örökmozgó lap felvezető cikke. Ebből idézünk.

„Kérdem én, miért nem kapott még Lánczi András összevont közgazdasági és fizikai Nobel-díjat? A felvetés azért indokolt, mert mint tudjuk e tudós férfiú Orbán Viktor fő ideológusa – aki egy ideje a hazai közgazdaság-tudomány fellegvára, a Corvinus Egyetem rektori székében trónol – nevéhez fűződik a kijelentés, miszerint amit legtöbben tévesen korrupciónak neveznek, az valójában nem más, mint a Fidesz politikájának lényege, az új magyar vállalkozói réteg „megerősítésének” nehéz és fáradságos folyamata. Lánczi találta fel a pénzügyi perpetuum mobile elméleti modelljét, a Fidesz pedig módszeresen ülteti át a gyakorlatba. E heti cikkeinkből szépen végig is követhető a szerkezet működése.

Mint Gazdaság rovatunk cikkéből kiderül, a kormánynak először is udvariasan meg kell kérni az állami vállalatokat, hogy sokmilliárdos marketing büdzséjüket, főleg a kormányhű médiában elhelyezett hirdetésekre, valamint Fidesz-közeli alapítványok támogatására költsék, ezzel stabilizálva a választói kört.
A következő lépést a Mészáros Lőrinc és az MKB Bank kapcsolatát elemző cikk mutatja be: az állami monopol cégek pénzforgalmát a kormány, ugyancsak udvariasan, terelje be az ország egyik legnagyobb bankjába, majd annak egy részét egy miniszterelnök-közeli oligarcha egy másikat pedig jegybankelnök-közeli oligarchák kezére kell juttatni, többszörös, titkos tulajdonosi áttételeken keresztül. A tudományos kifejezéssel 3S - stróman-strómanjának a strómanja – módszerrel privatizált bank kiválóan használhatók szállodák, médiacégek és más vagyontárgyak megvásárlásának finanszírozására.

Fókuszban rovatunk tájékoztat végül arról, hogyan kell kivenni utolsó lépésként a milliárdos osztalékokat a kormányhátszéllel röpített vállalkozásokból – mármint annak, aki nem véti el a lépést, mint például Simicska.
Íme, a gép forog, az alkotó pihen, kész is a pénzügyi örökmozgó, amely a propagandamédia motorjával és az állami szektorra rátapadó pénzfejőgéppel az idők végezetéig fenntartja a politikai és gazdasági hatalmat.
E világszabadalom után kiáltó szisztéma haszonélvezőjéhez képest gyenge kezdőnek tűnik az ugyancsak a Gazdaság rovatban bemutatott japán milliárdos, akinek évtizedekbe telt a saját erejéből felküzdenie magát a szupergazdagok közé, ráadásul képes hat órás munkaidőben foglalkoztatni az alkalmazottait.”
Lám mi, magyarok már megint feltaláltunk valamit, szemben a japánokkal, akik a tradicionális módszert választották, nem pályázati pénzeket síbolnak el, hanem a vagyonukért és a vállalatukért megdolgoznak.

ábrahám

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva