mint ahogy erről a Népszava május 27-i száma is beszámol Forgatni is engedd… Király Zoltán egykori országgyűlési képviselő, és a rendszerváltás idején igen csak nagy nézettségű Ablak című műsor egyik sztárújságírója.
A cikk szerint ebben a műsorban Király Zoltán beolvasott egy Nagykőrösről érkező levelet. „A lényege az volt, hogy az induló dél-pest megyei kórház miatt meg akarták szüntetni a nagykőrösi kórházat. A dél-pesti kórház az akkor regnáló MSZP első titkára, Cservenka Ferencné és „hitbizományosai”, így az akkori egészségügyi miniszter „ügye” volt. Az elsőtitkár asszony potentát, azaz elvtársi „hadúr” szerint: szóval a dél-pest megyei kórház van, a nagykőrösi meg nincs tovább! A nagykőrösiek azonban nem így gondolták, és elküldték háromezer aláírással megerősített tiltakozó levelüket az Ablak szerkesztőségéhez. (A legtöbb aláírás az akkori Nagykőrösi Konzervgyárból származott, és ezért – utólag – Görbe Ferenc vezérigazgató és e sorok írója, a vezérigazgató műszaki helyettese is fegyelmit kapott.) Én olvastam be, s azt mondtam, két hét múlva visszatérünk rá. Úgy döntöttünk, elmegyek Nagykőrösre a következő adás előtti tanácsülésre, amelynek egyetlen napirendi pontja éppen ez a kórházügy lesz.”
De a forgatás nem jött létre, mert Cservenka elvtársnő megegyezett Nagy Richárd elvtárssal (akkori MTV-elnök), hogy itt nincs forgatás. Ezt Mondok elvtárs, az akkori megyei tanácselnök közölte Király Zoltánnal.
A nagykőrösi mai és több évtizeddel ezelőtti történetnek van egy megszívlelendő mondanivalója, mármint az, hogy nincs új a Nap alatt,
avagy Bródy Jánossal szólva: „Ezek ugyanazok…”
Mert Lázár János baráti látogatásáról sem lehetett tudósítani a kereskedelmi sajtónak, mely Czira Szabolccsal, nagykőrösi fideszes polgármesterrel esett meg, és teljesen másképp nyilatkozott Lázár János itt, Nagykőrösön, mint odafenn csütörtökön, a kormánytájékoztatón. Ott még azt mondta, a pénz visszajár, ha egy ember is kéri, itt Nagykőrösön viszont már - legalább is az ingyenes propagandaújság szerint -, örüljenek a nagykőrösiek, hogy útépítésre fordíttatott az 558 millió forint, ami egyébként visszajárt volna az 5000 háztartásnak.
Május 31-én, szerdán a Petőfi Népe cikke is ilyen címmel jelent meg: Várják vissza a csatornapénzt. A cikket Popovics Zsuzsanna jegyzi. A cikk Szabadszállás városának hasonló problémájáról szól, ahol 2014. folyamán megvalósult a csatornaberuházás, és háztartásonként 260 ezer forintot fizettek be a Víziközmű Társulati tagok. A beruházásra Uniós pályázati forrást, majd állami támogatást is kapott a település. 2015. decemberében a szabadszállási Víziközmű Társulat közgyűlése ennek alapján hetvenezer forintra csökkentette az érdekeltségi hozzájárulás összegét, és így a rendesen fizető társulati tagok tavaly meg is kapták a visszajáró 190 ezer forintot háztartásonként. A szabadszállási probléma lényege az, hogy mintegy hetvenezer forintot háztartásonként visszatartott a Víziközmű Társulás. A cikk szerint nem világos, hogy milyen költségei vannak még a már nem működő Víziközmű Társulatnak, mint ahogy az sem, miért nem számol el a tagi befizetésekkel a tavaly létrejött elszámoló bizottság. A helyiek többször tettek feljelentést a rendőrségen, nyomozás azonban nem indult. A társulatnak az önkormányzattal is akadnak elszámolási problémái. Dr. Bárdy Zoltán szabadszállási polgármester közölte, hogy a Víziközmű Társulat által megküldött jegyzőkönyvvel az önkormányzat egyetért, azzal a kiegészítéssel, hogy az abban szereplő összeget csökkenteni kell az önkormányzatnak visszajáró érdekeltségi hozzájárulás összegével. A fennmaradó különbözetet - mint jogos követelést – az önkormányzat átutalja a Víziközmű Társulat számlájára a végleges jegyzőkönyv aláírása után.
Ezek elgondolkodtató sorok, talán a nagykőrösi Víziközmű Társulatnak és az önkormányzatnak is le kellene ülnie egyeztetni a visszafizetések ügyében, de először nyilván a lakossági befizetések nyilvántartását kell majd rendbe tenni.
Taktikázás és időhúzás van a dologban, hiszen a nagykőrösi vízközmű beruházás már jóval korábban, 2012-ben befejeződött. Ezért gyűjtötte a Jobb Nagykőrösért Egyesület a 2500 aláírást, melyet – bizonyíthatóan – Volner János Jobbikos országgyűlési képviselő és frakcióvezető helyettes át is adott az országgyűlés nyilvánossága előtt Lázár János kancellária miniszternek.
A történelem – Nagykőrösön is – ismétli önmagát.
ábrahám