booked.net

Hírdetés

66 milliót vesz el a kormány Nagykőröstől a koronavírus miatt

2020. április 9., csütörtök 13:34

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az online kormányinfóján jelentette be, hogy a kormány döntött a költségvetés alapvető átrendezéséről, létrehozták a járvány elleni védekezés alapját, és létrejön a gazdaságvédelmet, a gazdaság újraindítását szolgáló alap.

Az eredményes védekezéshez szükséges források biztosítása érdekében a kormány jelentős átcsoportosításokat hajt végre, és közös teherviselésre kötelez másokat is, így a politikai pártokat, a multinacionális kereskedelmi láncokat, a bankokat és az önkormányzatokat is - mondta.
Gulyás Gergely ismertetése szerint a koronavírus-járvány elleni védekezési alapba befizetett párttámogatások 1,2 milliárd forintot tesznek ki, a multinacionális láncokat terhelő adó 36 milliárd forintot jelent, a bankoktól 55 milliárd forintot várnak.
Hozzátette: a gépjárműadó központi költségvetésbe átirányított része idén 34 milliárd forint lesz, az önkormányzatokat arra kérik, hogy ezzel járuljanak hozzá a járvány elleni védekezéshez.
Közölte, az alapba 663 milliárd forintot tudnak biztosítani így, mivel a járvány elleni védekezés központi tartaléka 378 milliárd forint.
A kormány döntése jelentős érvágás Nagykőrösnek. Ahogy lapunk korábban megírta, a befizetett gépjárműadó 40%-a marad a helyi önkormányzatoknál, ami 2020-ban 66 millió forint. Ezt a pénzt veszi el a kormány a járvány elleni védekezés címén.
Ez a helyi költségvetés jelentős átírását is jelenti, amelyet a veszélyhelyzetre tekintettel a képviselő-testület összehívása nélkül egy személyben Czira Szabolcs polgármester is megtehet.

könyvelő

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva