A mágneses vihar a Napból kiinduló hatalmas plazmaáramlás, amely a Föld mágneses mezejébe ütközve zavarokat kelt a légkör felső rétegeiben. A Nap ilyenkor „kitör” – a tudományos elnevezés szerint napkorona-kidobódás, amikor töltött részecskék milliárdjai indulnak útnak. Amikor ez az energiahullám eléri a Földet, látványos fényjelenségek – a híres sarki fények – is megjelenhetnek az égbolton. S bár ezek a csodák többnyire messze északon, Skandináviában vagy Kanadában láthatók, egy-egy erősebb vihar idején hazánkban is megcsillanhatnak halványan, főként az északi hegyvidékeken, mint a Bükk, a Mátra vagy a Zemplén magasabb pontjain.

De a Nap haragja nemcsak az égre rajzol fényfüggönyöket – a mindennapjainkat is érintheti. Ilyenkor előfordulhat, hogy akadozik a mobilhálózat, a GPS vagy az internet, hiszen a mágneses tér változásai befolyásolják a műholdas jeleket és a rádióhullámokat is. A légiforgalomban ilyenkor fokozott figyelmet rendelnek el, a nagy energiájú részecskék ugyanis zavarhatják az érzékeny navigációs eszközöket.

És bár mindez távolinak hangzik, a hatásait mi magunk is érezhetjük. A frontérzékenyek, időjárásra érzékenyek gyakran számolnak be fejfájásról, fáradékonyságról, alvászavarról vagy akár szédülésről, amikor a Föld mágneses tere erősen változik. A szívritmuszavarokra hajlamosaknál vagy a vérnyomásproblémákkal élőknél is megfigyelhető, hogy ezekben az időszakokban kissé romlik a közérzet, megemelkedik a pulzus vagy gyengébb a koncentráció. A kutatók szerint ez nem véletlen: testünk és idegrendszerünk is elektromos impulzusokkal működik, így nem teljesen független a környezet mágneses változásaitól.

A legtöbben azonban csak annyit észlelnek majd, hogy furcsán nyugtalan az alvás, vagy „töltöttnek” érzik a levegőt – mintha valami megmagyarázhatatlan energia lenne körülöttünk. És valóban: az ilyen időszakokban a Föld szó szerint rezeg, a bolygó mágneses tere hullámzik.

A jó hír, hogy ez a jelenség nem veszélyes, inkább figyelemre méltó. Egyfajta természetes emlékeztető arra, mennyire szoros kapcsolatban élünk a Nappal. Amit a legtöbben csak „világító korongnak” látunk az égen, az valójában egy hatalmas, forrongó energiaforrás, amely időről időre még ide, a Földre is üzen.

Ha az ég az elkövetkezendő estéken tiszta marad, érdemes lesz felpillantani az égre – talán mi is megpillanthatjuk azt a halvány, táncoló fényt, amit az északi népek már évezredek óta az istenek táncának neveznek. A tudomány ma már magyarázatot ad rá, de a varázsa mit sem csökkent. Mert a Nap és a Föld közötti láthatatlan kapcsolat mindig emlékeztet bennünket: a természet a maga módján él, lélegzik és olykor egy kis csodát is küld.

Szabóné Pálhegyi Krisztina