Ugyanakkor megtiltotta, hogy hazaküldjenek más fekvőbetegeket. Véleményem szerint ezzel a miniszter közvetve beismerte, hogy az első hullám idején bizony kórházi ápolásra szoruló egyéb betegeket csak úgy lazán kidobtak a kórházakból.
Persze vannak olyan kórházak, ahol az ágyak kiürítése, illetve szabaddá tétele egyáltalán nem okoz gondot, mert a férőhelyeinek még mindig csak hatvan-hatvanöt százaléka foglalt a korábbi kórházi ágy kiürítések miatt.
Másutt viszont már feltöltődtek az ágyak az első hullám után, tehát a miniszteri utasítás itt tulajdonképpen betegfelvételi zárlatot jelent.
Ma ismét ott tartunk, hogy járványüzemmódra váltott az ország, azaz lényegében egyetlen egy egészségügyi intézmény, kórház, idősotthon nem látogatható.
Az osztrák-magyar határon munkavállalás miatt ingázó magyarok ezreit lehetetlenítette el az átgondolatlan és hirtelen határzár, melyet az EU-val sem egyeztettek.
A Népszava információi szerint tömegesen érkeznek ezzel kapcsolatban panaszok a Külgazdasági- és Külügyminisztériumhoz, de érdemben nem igazán történik semmi sem.
A szabályok egyébként kijátszhatók, mert például annak a munkásnak, akinek a munkahelye harminc kilométernél távolabb van a határtól, annak elvileg nem járna a karanténmentesség. Csakhogy az őt foglalkoztató cég központja pl. Eisenstadtban van, ami viszont már csak tíz kilométerre van a határtól, és ezért a formális ellenőrzés szerint kijár neki a karanténmentesség.
Persze azoknak a munkavállalóknak, akiknek harminc kilométernél valóban távolabb van a munkahelyük, azoknak a szabályok betartása miatt most a megélhetésük a tét.
Az iskolák megnyitottak, de átfogó, eligazító, kézzelfogható protokoll nincs egy esetleges fertőzésre vonatkozóan.
A statisztika arra sem ad magyarázatot, illetve felvilágosítást, hogy mely országrészek, városok fertőződtek igazán, hiszen Merkely doktor szerint is – aki nem politikus, hanem szakember – jelenleg százezerre tehető Magyarországon a fertőzöttek száma. Az is elgondolkodtató, hogy napi háromszáz-ötszáz fő a fertőzöttek száma, mely szám jóval meghaladja a koronavírus-járvány első hulláma idején tapasztalt értékeket. Ez más szóval azt jelenti, hogy javában tombol hazánkban a koronavírus-járvány második hulláma.
Ehhez képest az intézkedések nem világosak, a statisztika nem mindenki számára hozzáférhető, és nem is a valós tényekről tudósít, hanem arról, hogy igen kevés az elvégzett tesztelések száma.
Kevesebb propaganda, és több valós intézkedés kellene!
Bakonyiné Soós Magda