A kikötő tulajdonosa természetesen a Mészáros – Tiborcz páros, és kettőezer milliót kapnak erre a célra. Azért egyik bejelentésből se marad ki valami „kedvezmény” a kisvállalkozók és az egyszerű polgárok vagy a nyugdíjasok felé. Nekik be lett ígérve a korábban felvett kölcsönök törlesztésének decemberig való felfüggesztése. Persze decembertől tovább kell majd fizetniük, csak a kimaradás miatt hosszabb ideig. Sőt a szünet alatt a kölcsön és kamata tovább kamatozik. Ezt is ki kell fizetniük. Most április 5-én a nyugdíjasok előtt is elhúzta Orbán a mézes madzagot, megígérvén, visszavezetik a 13. havi nyugdíjat, négy év alatti részletekben. Az első részlet 2021. februárjában (!) lesz esedékes, egy negyed nyugdíjjal. Csakhogy ennek már semmi köze nem lesz a koronavírushoz.
Az Orvosi Kamara (MOK) vezetője nemrég panaszkodott, hogy főleg a háziorvosok, de kórházak se kaptak elegendő maszkot és védőfelszerelést, és emiatt számukhoz mérten lényegesen nagyobb százalékban kapták és kapják el a fertőzést, mint a teljes lakossági %. Erre a kormányszóvivő politikai támadásnak és zavarkeltésnek minősítette a MOK vészkiáltását. Ugyanakkor, szintén április 5-én jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy a magyar kormány százezer darab maszkot és ötezer db védőruhát ajándékoz Észak-Macedóniának. Nem mondták meg mennyit, de Horvátország és Szerbia is kapott védőeszközöket tőlünk ingyen, ajándékba. Az nem baj, ha megbetegszik és hullik a magyar, de mi akkor is megmutatjuk, milyen gazdagok, gálánsak és bőkezűek vagyunk! (Még ha az ország harmadának jóformán éheznie kell, akkor is.)
Csendben az is kiderült, hogy a miniszterelnökünkre – a koronavírus apropóján – ráruházott teljhatalom alapján pl. a „Ligetprojekt” építési beruházásait is el lehet majd kezdeni, hiába volt meg korábban az Orbán – Karácsony Gergely megegyezés. Eszerint ugyanis csak a már megkezdett beruházásokat lehetett volna befejezni, a még el sem kezdetteket viszont már nem.
Bejelentette Orbán egyik alkalommal azt is, hogy új munkahelyek teremtésére a vállalkozók 450 milliárd Ft-ot kapnak. Ezenkívül a beindult vállalkozások kifizetendő bérköltségeinek 70 %-át az állam átvállalja. Erre 2000 milliárdot tartalékolnak. Ezen hatalmas összegek kifizetése után a vállalatoknak jóformán semmi bért sem kell majd az induláskor, és utána hónapokig fizetniük. Az állam kifizeti helyettük. A sok kiéhezett munkanélküli meg örömmel elfogad kevesebbet is, például korábbi bérének 70 %-át, csakhogy kereshessen és etetni tudja a családját. Az is problémás, hogy egy kisvállalkozó hogyan tudja megigényelni pl. ezt a 70 %-os kiegészítését. Majd lesznek, akik jó pénzért megírják nekik a kérvényt, és a kisvállalkozónak meg jut is marad is belőle. A gyárak, építővállalatok, szállodalánc tulajdonosok a saját ügyvédeikkel ezt könnyen megoldják.
A különböző célokra kifizetendő összegeket a pártoknak juttatott eddigi támogatás 50 %-ának elvonásából, az önkormányzatokhoz befolyó gépjárműadó maradékának megvonásából, a minisztériumok (ajándékozási?) keretének csökkentéséből, a bankoktól és állami tartalékokból kívánja Orbán fedezni.
A leglényegesebb dolgokról eddig még Orbán Viktortól egyetlen szó sem hangzott el! Például mi lesz a 100 ezer főhöz rohamosan közeledő létszámú elbocsájtott munkások bérével? A statisztikai adatokból tudható, hogy a lakosságunk egyharmada – 3 millió ember – hónapról hónapra él. Miből fognak ezek megélni? Egy- másfél hónap után miből veszik meg a mindennapi kenyeret? Vagy mi lesz az egyszülős, esetleg két-három gyereket egyedül nevelőkkel? Azokkal, akik az óvoda, iskola bezárása miatt voltak kénytelenek munkájukat otthagyni, és a gyerekeikre felügyelnek? A kivett szabadságuk legfeljebb pár hétre biztosítja a fizetésüket! Azután mi történik velük? A zaciba viszik majd a tévét, azután a mosógépet, a hűtőt? Amivel visszajutnak az 1950-es évek színvonalára? Parragh László, Orbán gazdasági tanácsadója, az Iparkamara elnöke ezekre csak annyit mondott: „Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.” Vesszenek éhen??!!
A szomszédos államokban, de Nyugaton is a dolgozók megkapják eddigi fizetésük 60-80 %-át. Az állam kifizeti nekik! Amire mi hetekig vártunk, Ausztriában (kép) a nagyobb üzletekben ingyen (Gratis) elvihető a szájmaszk, a gumikesztyű (papírzacskóban), de ott van a fertőtlenítő spray, sőt egy segélyhívó kis állomás is (Hilfe). Más országokban így a kisemberek megsegítésével kezdték! És nem a gyár- vagy a szállodalánc tulajdonosok, a nagy építési vállalkozók pénzzel való megtömésével. Sajnos nagyon jól tudják, hogy a meghunyászkodásra nevelt magyar nép a végtelenségig el fogja tűrni a Parragh-félék által rájuk mért kegyetlen sorsot.
Baky Miklós