Most nagy erővel készülnek a diákok és felkészítőjük az országos megmérettetésre. A csapat egyik tagja Roják Vince, aki 2015-ben költözött Jászkarajenőre Kárpátaljáról. Vincét kérdeztem a régi és az új iskolájáról.

HH: Tartod-e a kapcsolatot a régi osztálytársaiddal?

Vince: Mivel nem vagyok tagja egyik közösségi oldalnak sem, ezért nehezebb a kapcsolattartás, de a szüleimen keresztül állandóan kapok információkat az ottani barátaimról és a volt iskolámról. Amikor pedig hazamegyünk Kárpátaljára, akkor fel szoktam keresni az otthoni barátaimat, személyesen találkozom velük. Például  húsvétkor is velük szoktam locsolkodni menni a lányokhoz.

HH: Mit szeretsz legjobban a karai iskolában?

Vince: Az új barátokat, és az osztályközösséget. Azt is szeretem, hogy itt nem kell az ukrán nyelvet és irodalmat tanulni. Nagyon jó az is, hogy az iskolán keresztül nagyon sok helyre eljuthatunk kirándulások, túrák, tanulmányi versenyek, sportversenyek alkalmával.

HH: Könnyű volt-e beilleszkedni, barátokat szerezni?

Vince: Igen, nagyon könnyen és hamar ment a beilleszkedés, hiszen minden oldalról kaptam ehhez segítséget, az osztálytársaktól és tanároktól egyaránt. Jó volt az is, hogy apa ugyanabban az iskolában tanít, mint amibe én is járok. Nagyon sok barátom van már, akikkel sok időt töltünk együtt, tanulunk, játszunk, sportolunk.

Ahogy Vince említette, édesapja – akit a hagyományok szerint szintén Vincének hívnak – a helyi iskolában tanít. Roják tanár úr készséggel válaszolt kérdéseimre…

R.V: 2015 februárjában jöttem át Kárpátaljáról, először egyedül, a családom nélkül. Ennek oka a Kelet-Ukrajnában zajló polgárháború volt. Nagyon nehéz volt egyedül itt a családom nélkül, hiszen én mindig is otthon dolgoztam, minden estémet és napomat a családommal töltöttem.

HH: Hol éltek konkrétan és milyen volt az élet Kárpátalján?

R.V: Kárpátalján, a beregszászi járási Beregsomban éltem. Nagyon szerettünk otthon (Kárpátalján) élni, feleségemmel együtt pedagógusként dolgoztunk. Magyarországi szemmel nézve kint nagy szegénység van, de a munkánk és a háztáji gazdálkodás egy viszonylag biztos egzisztenciát biztosított. Munkámban is sikeresnek éreztem magam, hiszen több mint 10 boldog és sikerekben gazdag évet tölthettem a Kaszonyi Középiskolában, amiből négy és fél évet igazgatóhelyettesként dolgoztam. Eszünkbe sem jutott az, hogy mi az anyaországba költözzünk egészen addig, amíg nekem is valós fenyegetést nem jelentettek a katonai behívók.

HH: Miért pont Karára jöttek?

R.V: Nagyon gyorsan történtek az események, hiszen a katonai behívók miatt nem volt sok időm. Úgy kerültem pont Karára, hogy a tanári állásajánlatok közül kettőt találtam, ami az én végzettségemhez illett volna. Egy vasárnap este küldtem el a levelem mostani a igazgatómnak, aki azonnal (fél órán belül) válaszolt. A sorozatos levélváltások után személyesen is találkoztunk a karai iskolában, ahol tulajdonképpen megállapodtunk. 2015 februárjától először egyedül éltem Karán, majd nyáron jött utánam a családom is: a feleségem, Angéla és a gyermekeim, Vince és Nóra. Később édesanyám is ideköltözött hozzánk. A gyerekek ide járnak iskolába Karára, a feleségem pedig el tudott helyezkedni a szomszédos kőröstetétleni iskolában tanárként. Azóta itt élünk Karán, bár hiányzik Kárpátalja, a barátok, a rokonok meg még sok minden más, a családom nevében kijelenthetem, jól érezzük magunkat.

HH: És hogy érzi magát a tanári karban?

R.V: Jól, nagyon jól. Olyan mintha már sokkal régebb óta ismerném a kollégáimat, pedig még most volt két éve. Szeretettel fogadtak, mindenben támogattak, amiben csak szükségem volt a segítségükre. Az iskola és a falu vezetése részéről is csak pozitív dolgokat kaptam. Úgy érzem, minden kollégámmal megtalálom a közös hangot.

HH: Mi a különbség az itteni és a kinti pedagógiai munka között?

R.V: Sok különbséget látok a két iskolarendszer között. Magyarországon egy tanárnak több időt kell töltenie neveléssel, mint Kárpátalján, ott kevesebb idő és energia szükséges a tanulók fegyelmezésére. Itt az oktatásban nagyobb hangsúlyt fektetnek a készségek, a kompetenciák minél nagyobb és hatékonyabb fejlesztésére. Ukrajnában inkább a lexikális tudás van előtérben, bár az utóbbi néhány évben változások vannak ez ügyben is a készségfejlesztés irányában. Nem mellékes az sem, hogy Magyarországon a pedagógusokat az állam tisztességgel megfizeti, míg Ukrajnában az ország gazdasági válsága miatt a fizetések egyre kevesebbet érnek. Karán sokkal több oktatási eszköz, lehetőség és mód van a sikeres oktatás eléréséhez, amiből a tanárok kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. Mindkét országban sokat kell dolgozni azért, hogy sikereket érjünk el. Mindegy hol tanítunk, rengeteg energiát és kitartást igényel a pedagógus hivatás.

K.Zs.B.T.