booked.net

Hírdetés

Bezárult ajtók – A szabadulás új szintje!

2020. oktober 23., péntek 18:26

A szabadulós játék az egyik legnépszerűbb, új generációs szórakozás. Budapesten és vidéken is számtalan témájú szoba közül válogathatnak az érdeklődők – így idő kérdése volt, hogy mikor kerül a közművelődési intézmények repertoárjába ez a program.

Az abonyi művelődési ház először 2017-ben szervezett szabadulószobát az intézmény pincéjében. Az abonyi ereklyék fosztogatói címre keresztelt játék a maga egyszerűségével minden résztvevőt elvarázsolt, keresgélő feladványai helytörténeti érdekességeket is átadott. A következő évben a Falumúzeum szelleme kitágította a játékteret, és a régiségeken keresztül tanított, szórakoztatott, illetve egy kísértethistória keretén belül megjelent már a borzongási faktor, amely a 2019-es A vérfarkas éjszakájában csúcsosodott ki. Merthogy ez volt az első horror témájú szabadulós játék Abonyban. A művelődési házból kellett kijutnia a játékosoknak, miközben egy vérszomjas vérfarkas vadászott rájuk. A maga bizarr egyediségével a programot az országos sajtó is megemlítette, illetve az azt promótáló rövidfilm a Kultúrházak éjjel-nappal reklámspot pályázatán különdíjat ért el.

Még ugyanebben az évben a volt Vadaspark területén, szabadtéren riogatott egy rémbohóc Az erdőben. Egy évet kellett várni az újabb borzongásra, amely ismét a művelődési házat tette meg színhelyéül.

A Zárt ajtókban nem vérfarkas jelentette a veszélyforrást, hanem egy testrabló gomba, amely élőhalott szörnykreatúrákká változtatta a megfertőzött embereket. Abból nem is egy, hanem négy üldözte végig a játékosokat a pályán, akiknek a gombaölő méreg alkotóelemeit kellett megszerezniük és összekeverniük a „túlélés” érdekében. Ehhez pedig rögös út vezetett. Míg a Falumúzeum szellemében lexikális tudást kellett bevetni, addig az új játék más kompetenciákat hívott elő: kreativitásra, elvont gondolkodásra, asszociációkra és ritmusérzékre egyaránt szüksége volt a csapatoknak a különféle logikai feladatok megoldásához, amelyek közelebb vitték őket a végső célhoz. A folyamatos nyomás növelte az élmény zsigeri, kellemesen hátborzongató hangulatát. Különféle hanghatások, effektek, a szörnyek jelenléte vagy éppen hiánya tette filmszerűvé a programot, mintha egy valódi horrorba csöppentek volna bele a résztvevők. A testrabló gomba történetére éppúgy hatást gyakorolt az elhunyt Michael Crichton munkássága, mint John Carpenter klasszikus A dologja vagy David Koepp A hűtőkamra című regénye.

Az eredetileg október 9-11-ig tervezett játék a nagy érdeklődés miatt október 16-18-ig is teltházzal futott. Egyik csapat sem volt egyforma. Bár a program egy alapos, előre megtervezett forgatókönyv szerint zajlott, az animátorok mindig a játékosokhoz, azok reakcióihoz idomultak.

A sikoltozás után minden csapat nevetve, pozitív sikerélménnyel távozott a Kultúra Házából. A legbecsesebb visszajelzés valamennyi résztvevő részéről az volt, hogy távozáskor máris érdeklődtek a következő szabadulós játék időpontja felől.

Jandácsik Pál

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva