Van, amikor nem lehet visszafogni az örömöt. Nem is kell. Mert amikor egy város gyerekei Európa-bajnokok lesznek, akkor ott valami egészen különleges történik. Július 1. és 6. között rendezték meg a Magyar Látványtánc Sportszövetség Európa-bajnokságát, ahol 1270 produkció versenyzett. Ebben az elképesztően erős mezőnyben a nagykőrösi Relevé Táncsport Egyesület táncosai egymás után hozták el a dobogós helyezéseket, közönségdíjakat és végül – a verseny megkoronázásaként – egy Európa-bajnoki címet is.
Már július 3-án, a B kategóriás versenynapon is hatalmasat ment a csapat. A Junior Plusz csoport a „Pump it up” koreográfiával harmadik helyen végzett, és ráadásként a közönségdíjat is megnyerte. A táncosok: Bukta Hanna, Fazekas Zétény, Gyulai Emese, Horváth Ajsa, Illés Dorina, Pillmayer Hanna, Szabó Csenge, Szabó Lilla, Szabó Lola, Szántó Luca, Vágó Dorka, Bukta Fanni, Farkas–Sasinszki Máté. Ugyanezen a napon a Maenater koreográfiával induló gyerek pop formáció is a dobogóra állhatott – ők a második helyet hozták haza. A formációban részt vett Barsán Barbara, Benkő Vivien, Birinyi Zita, Dobos Hanna, Dobos Lara, Egervári Zoltán, Fodor Erzsébet Annabel, Gulyás Odett, Gyurász Fruzsina, Hegyesi Tamara, Komonyi Natasa, Pilter Pamela, Prikkel Emma, Szabó Norina, Szabó Szófia, Szilágyi Regina, Tóth Jázmin, Varga Boglárka.
Július 4-én a profi kategóriák következtek, és a lendület nem tört meg. A „Bonjour” című koreográfia a gyerek pop csoport számára hozott második helyet – Deme Dorka, Kordik Nita, Gulyás Odett, Prikkel Emma és Szabó Szófia közreműködésével. Ugyanezen a napon az „Indian Style” című junior látványtánc koreográfia is elnyerte a zsűri tetszését, és a harmadik helyen végzett – díszlet nélkül. Ebben a formációban Deme Dorka, Dér Doroti, Illés Adrienn, Illés Dorina, Kis Annabella, Kordik Nita, Nagy Csenge, Susán Angéla, Virágh Dominika, Farkas Sasinszki Viktória Lili, Gál Luca Anna, Hencz Barbara, Kiss Jázmin Éva, Rab Noémi, Sipos Jázmin, Suba Anna Róza és Vörös–Szűcs Dóra szerepelt.
A verseny utolsó napjára, július 6-ra maradt a hab a tortán. Az Exotic csoport a Profi kategóriában megszerezte az Európa-bajnoki címet, a „Shiny Girls” koreográfia ugyanis nemcsak az aranyérmet nyerte el, hanem a zsűri különdíját is megkapta, sőt, a közönség szavazatai alapján ők hozhatták haza a közönségdíjat is. Ez már tényleg az a szint volt, amikor nem maradhattak el az örömkönnyek. A bajnokcsapat tagjai: Bielik Nóra, Fazekas Lara, Gulyás Patrícia, Jóni Vivien, Komonyi Vivien, Kordik Lorina / Joó Regina, Kósa–Fehér Lili Diána, Márton Jázmin, Mészáros Ady Panka, Várkonyi Laura, Várnai Zsóka, Bodrogi Ninett, Dobos Lili, Fehér Gréta és Hasúr Lili.
A Relevé Táncsport Egyesület most bebizonyította, hogy Nagykőrös nemcsak hagyományban és közösségben, hanem tehetségben és szorgalomban is erős. A siker mögött ott áll a rengeteg munka, az összetartás, a tanárok és a szülők támogatása – és minden egyes táncos szíve. A versenyeztető tanárok, Tóth–Horváth Melinda és Joó Regina nemcsak koreográfiát tanítanak, hanem tartást, küzdőszellemet és hitet is. Ez több mint tánc. Ez egy közösség, ami most Európa tetején áll.
Szabóné Pálhegyi Krisztina