booked.net

Hírdetés

Tudta?

2017. június 8., csütörtök 15:59

Azt tudta, hogy Soros György az „ügyeletes sátán” – legalább is a magyar kormány szerint - az elmúlt két évtizedben, a rendszerváltás után,

saját vagyonából több mint tizenhárom milliárd dollárt költött arra, hogy Közép- és Kelet Európa II. Világháború utáni évtizedeken keresztül elnyomott népei egy valódi demokráciában és saját országukban élhessenek a szovjet megszállás után?
Arról már nem is beszélve, hogy Magyarország évszázados történelmi lemaradását kívánta felszámolni több ezermilliárd forinttal.

Akkor, amikor az egészségügy és az oktatás romokban hever, a Soros György által alapított CEU Közép-Európai Egyetem ellen totális támadást indított a magyar kormány. Soros György eközben százmilliárdokkal támogatta részben az egészségügy, részben az oktatási területeket.
Azt sem árt tudni, hogy a magyar kormány mind a mai napig nem számolt el a vörösiszap katasztrófa áldozataival érdemben a közadakozásból összegyűjtött százmilliókkal, addig Soros György az ajkai katasztrófa hírére azonnal felajánlott háromszáz millió forintot a károsultak megsegítésére.

Azt sem árt tudni, hogy Soros György valóban létrehozott világszerte alapítványokat, melyek feladata az emberi szabadság és demokrácia intézményrendszereinek támogatása.
Azt sem árt tudni, hogy Széchenyi István, a legnagyobb magyar óta, a magyar történelemben még nem volt olyan ember, aki a saját vagyonából annyit áldozott volna a magyar tudomány, kultúra és művészet támogatására, és az ország demokratizálódására, mint Soros György!

Mindezek ellenére Soros György az az utálatos személy lett, akit gátlástalanul szabad szidni minden igaz magyarnak és bérfirkásznak, még akkor is, ha a többségnek fogalma sincs arról, hogy kicsoda Soros György. Kétségtelen, hogy Soros György vagyonát tőzsdespekulációval szerezte, de ez a kapitalizmusban nem bűn. Kár beállítani Soros Györgyöt szivarozó, cilinderes, kihízott bankárként, aki a magyar ellenzéket – mint ahogyan ezt az óriásplakáton hirdetik – marionett figuraként mozgatja. Sőt már nemcsak a magyar ellenzéket, hanem az Európai Parlament többségét is! (Sic!)

Mindezt csak azért hirdeti ez a következményekkel nem számoló hatalmi propaganda, hogy a jövő évi parlamenti választásokra összeterelje a tábort a Fidesz-zászló alá. Ezek a hívők már hajastul eszik a narancsot, és politikai meggyőződésük már nem az értelem, hanem a vallásosság dimenziójába tartozó hit és meggyőződés kérdése.

Ha ezeket nem tudta, akkor majd a jövő évben megtudja, mert olyan kemény választási kampánynak nézünk elébe, hogy itt, ebben az országban politikailag kő kövön nem marad!

Kocinkó

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva