Magyarország sorsa Mátyás király halála után egyre súlyosabbá vált. A mohácsi vész után Magyarország három részre szakadt. Nagyobb része török uralom alá került, ÉszakNyugaton pedig a Habsburgok kezébe került a névleges magyar királyság. Egyedül Erdély maradt hosszabb-rövidebb ideig – bár a töröktől függő –, de mégis magyar kézen. A magyarság igyekezett harcolni a török ellen, de sajnos ennek csak az lett az eredménye, hogy tízezrével hajtották ki a magyar nőket rabszolgának, ágyasnak, a gyerekeket pedig kivitték és janicsárokat neveltek belőlük, majd hazánk ellen vetették be őket. A férfiakat pedig a harcokban ölték meg. Vagyis a magyarságot egyik oldalon a török irtotta, a másikon pedig az osztrák sújtotta adókkal, katonáik ellátásával. Ahogy a korabeli kuruc népdal, vagy inkább kesergő énekli: „Szegénylegénynek olcsó a vére, Két-három fillér egy napra bére, Azt sem tudja elkölteni mégis végtére. Két pogány közt egy hazáért omlik ki vére.” A műveltnek ismert Lipót császár és királyunk mondta: „Ha tudnám, hogy egy csepp vérem is a magyarokért lüktet, felvágnám az ereimet.” Utódja pedig leromboltatta a magyar várakat, nehogy védeni tudjuk magunkat a török garázdálkodása ellen. A török uralom gyengülése, majd a tőlük való megszabadulás után német és szerb betelepítések változtatták meg a lakossági arányokat. Délről egész falvak, sőt megyényi szerb lakosság özönlött az országba pópáikkal, püspökükkel együtt, és nyelvük, hitük megtartásával telepedtek le a kihalt, korábban magyarok lakta területekre.

Nem csoda hát, hogy 1920-ra országunk magyar ajkú lakossága nagyon lecsökkent. Így a 32 milliós eredeti Magyarország lakosságának nagyobbik fele ekkorra már nem beszélte a magyar nyelvet. Ehhez még hozzájárult, hogy a Milánótól (Majland) Prágáig, Újvidéktől a galíciai Lembergig terjedő Habsburg birodalom első világháborús áldozatainak túlnyomó többségét (szándékosan?!) éppen a magyarok tették ki. Jelenlegi határaink közelében és a három megyére kiterjedő Székelyföldön még így is nagyon sok magyar él. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint (Révai Nagy Lexikon) Marosvásárhelyen a lakosság 89,3%-a volt magyar, 2,4% német, és 6,7% román. Kolozsváron 83,4% volt magyar, Nagyváradon 91%, Temesváron 41% volt magyar. Itt 52% német és 6% román is élt. Szatmárnémetin 86% volt magyar és 9% volt a román. A mai Szlovákia két nagyvárosában Kassán 75,4% magyar, 14,8% szlovák, Pozsonyban 40,5% magyar, 42% német és 15% szlovák élt. Vagyis a magyar ajkú lakosságból 7,6 milliónyi maradt a megcsonkított mai hazánkban és több mint hatmillió került a szomszédos államok fennhatósága alá. A Trianonba kiküldött magyar delegáció ezért nem írta alá a diktátumot, valójában országunk területe felosztásának tárgyalására nem is engedték be a magyar delegációt. A magyarok ezért is utaztak haza. Végül egy újabb delegáció került kiküldésre, és ők írták alá. A képen ők hagyják el az aláírás épületét.

A Jobbik éveken keresztül kezdeményezte 2020-nak Trianon-emlékévvé nyilvánítását. Sajnos a Fidesz rendre lesöpörte a Parlament asztaláról ezt a javaslatot. 2019-ben aztán ő kezdeményezte átfogalmazva a Jobbikos kérést, és az eredeti elnevezést megváltoztatva 2020-at „nemzeti összetartozás évének” nevezte el. Országunk trianoni feldarabolását, megalázását nem tekinthetjük a régmúlt történelmünk egyik eseményének. Nem rakhatjuk a tatárjárás vagy az Aranybulla eseménye mellé. Trianonban a románok szentül fogadták 1920-ban, magyar autonóm terület felállítását, de máig semmi nem valósult meg belőle. Bár 1945. után szovjet parancsra Erdély székelyek lakta három megyéjét névlegesen autonómnak nyilvánították, ehhez azonban jogokat nem adtak. Sőt a rendszerváltás után még tovább romlott a helyzet. Az autonómia helyett már 1920-tól kezdődően szinte kötelezővé tették a román fiatalok számára a vegyes házasságokat az összes magyar lakta területen.

Trianonról beszélni 1948-tól, vagyis a kommunisták hatalomra jutásától kezdődően gyakorlatilag tilos volt. Generációk nőttek fel, akik Erdélyt, mint Románia egyik tartományát tanulták, együtt emlegetve Havasalfölddel, vagy Bukovinával. Arról, hogy Erdélyben és főleg a Partiumban (a mai magyar határ környékén) sok román nevű ember, főleg nő él, aki még mindig nem beszél románul, csak magyarul, erről nálunk senki nem tud. Feleségem aradi születésű volt, 17 éves korában jött át Magyarországra, így nagyon jól ismerem az ottani viszonyokat. Az aradi telefonkönyvben például 110-nél több Szabó, és ugyancsak 110-nél több Kovács nevét számoltam meg, és ott még kevesebb telefon volt mint hazánkban! Marosvásárhelyen úgy igyekeztek a ‚70-es évek végén románosítani, hogy hatalmas lakatanyákat építettek, mellé 1000 lakásos tiszti telepet, amit románokkal töltöttek fel.
A rendszerváltás után Antall József kezdeményezte a határon túlra került magyarság felkarolását, és próbálta közelíteni elszakított testvéreinket mai hazánkhoz. 2004-ben a rosszemlékű népszavazás előtt az MSZP-s kormány 23 millió román beözönlésével riogatta országunk lakosságát, így a közeledés megtorpant. A 2010-es Fideszes kétharmad után változott csak a helyzet, amikor a parlament majdnem teljes létszámban (a képviselők 98 %-a!) elfogadta a könnyített honosításról, a kettős állampolgárság intézményének bevezetéséről szóló törvényt. Szlovákiában a kiutasítás terhe miatt máig szigorúan titkolni kell a magyar állampolgárság felvételét, a románok ezt megengedik, mivel ők már korábban megadták a moldvai román anyanyelvűeknek.
2010-es szavazás óta furcsán alakult a helyzet. Míg 2004-ben Gyurcsányék hergelték a honi magyarokat a határon kívülrekedt magyarok ellen, újabban Orbán az Antall József-i 15 millió magyar eszméjét félredobva úgy döntött, csak az a 2-3 millió ember a magyar, aki őrá szavaz! Kövér László is rákontrázott erre, mondván „a nemzethez tartozás egyenlő a párthűséggel!” Ezt az új eszmét a gyakorlatban is látjuk már megvalósulni, amikor Budapesttől és a nem Fideszes vezetésű helységektől sorra veszik el a területükön működő nagyobb vállalatokat, így azok befizetései a Fideszes megyei vezetéshez kerülnek (például a Gödön működő Samsung gyárat is elvették a Gödhöz tartozó földterülettel együtt!).

Ez lett a határainkon kívül rekedt magyarság sorsa, de - mint látjuk - idehaza se biztató a helyzet, hiszen a jobb élet lehetőségének reményében százezrek hagyták és hagyják el még mindig hazánkat. Magyar testvéreink melletti szolidaritásból most 4-én 16 óra 30-kor (a trianoni dekrétum aláírása évfordulóján) a pesti felhíváshoz igazodva mi is álljunk meg emlékezni egy percre gyalogosan és autóval is.

Baky Miklós

fotó Wikipédia