booked.net

Hírdetés

Olvasói levél: Tiborcz István gazdagodása

2020. augusztus 24., hétfő 19:55

Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak meggazdagodása talán a városok közvilágításának led-lámpákra való kicserélésével gyorsult fel. Mint emlékszünk rá, a felszerelt új lámpák csak az utca közepét világították meg, a járdák szinte teljes sötétségben maradtak. Súlyosabb hiba volt azonban, amit az Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) vett észre. Eszerint Tiborcz úr olyan tender kiírásokat nyert meg, amelynek szövegét és a pályázatok zsűrizési véleményezését is ugyanazon a számítógépen írták meg. Vagyis Tiborcz (és főnöke?) maga döntötte el, hogy ő legyen a nyertes a pályázók közül.

Az első korrupció gyanús ügye Hódmezővásárhely utcáinak lámpa cseréje volt. Itt úgy nyert, hogy a lámpatestek és lámpák cseréjéhez semmi ismerete, és semmi felszerelése (emelődaruk, kosaras emelők) nem volt. De ő, mint fővállalkozó „alvállalkozóként” megbízta a másik pályázó céget, akinek minden eszköze, tapasztalata megvolt a munkához, és azzal csináltatta meg a munkát. A várostól és az államtól kapott munkadíjból, anyagköltségekből azután annyit adott a munkát ténylegesen elvégző cégnek, amennyit akart. Ezeket az ügyeket felismerve az OLAF azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy az így, gyakorlatilag munka nélkül szerzett 13 milliárd forintot ne folyósítsa a magyar államnak. Erre Orbán nem vitatkozott az EU-val, hanem egyszerűen az állami kasszából, az adóforintjainkból fizette ki a kérdéses összeget. (A 13 milliárd akkora összeg, amiből 433 db 30 millió Ft értékű családi házat tudna vásárolni! És még 1 millió forint zsebpénze is maradna.)

Ez a Tiborcz István mondta a Portfóliónak adott interjújában – idén július elején  – a következőt: „Nem szeretnék olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer”. Elfeledkezett volna a 13 milliárdról, vagy talán úgy gondolta, az ország teljes lakossága lenne olyan feledékeny, hogy már nem emlékezne a fenti hatalmas összegre? Nem lehet tudni. Mindenesetre a 13 milliárd zsebrevágása után kiszállt a ledlámpa bizniszből, és szálloda láncok, balatoni hajókikötők felvásárlásába, építésébe kezdett. Ehhez nagyon jól jött neki az Európai Unió által meghirdetett és komoly összegekkel támogatott kiírása műemléképületek renoválására. Így vásárolta meg az európai viszonylatban is fényűző turai Schossberger kastélyt és újította fel uniós pénzből és állami kölcsönből. Aztán folytatódott a Szabadság térre néző Adria palotával, majd az Andrássy úti Weiss Manfréd-villa és a Vigadó téren álló, 1913-ban elkészült Magyar Kir. Folyam- és Tengerhajózási Rt. szecessziós palotája, a későbbi Mahart-ház következett. Utóbbi valójában egy három épületet magába foglaló háztömb. Ezek egyike egy gyönyörű XCX századi neoreneszánsz palota. E háztömb „fejlesztésére” 8,4 milliárd forint állami kölcsönt kapott Tiborcz cége, a BDPST Zrt.

A „felújítás” különös módon történik. A képen látható Mahart palotának meghagyták a külső homlokzatát, csak az utcai falak maradtak, amelyeket hatalmas vastraverzek őriznek az összeomlástól. Belül viszont ledíboltak mindent, markolók, emelődaruk ügyködnek benn, ahol valami különlegesen fényűző szálloda terveit kívánják megvalósítani. (2. kép). Van rá hatalmas állami kölcsön, ezért nyugodtan bonthat és építhet Tiborcz úr, mert szavai szerint „tíz-húsz évre tervez”. (A fotós ügyesen kivárta azt a pillanatot, amikor a kapubejáró kárpitja éppen szét volt húzva.)
 
Az embernek a történelemből ismert Patyomkin-falvak jutnak eszébe erről az eltakart belső építkezésről. Pontosabban annak a megfordítottja történik ezekkel a szép palotákkal. Patyomkin tábornagy 1783-ban foglalta el a törököktől a Krím félszigetet, és amikor pár év múlva Nagy Katalin cárnő meg akarta látogatni a területet, Patyomkin, hogy minél gazdagabbnak látsszon a félsziget, az út mentén házaknak látszó falrészekből egész falvakat épített, hogy a cárnőt elkápráztassa a térség gazdagságával. Tiborcz úr tehát fordítva építkezik, meghagyja a műemlék épületek külső homlokzatát és belül, eltakarva a majdan felépülő szálloda csodát, ne lássák az idegenek, mi készül odabenn.

Baky Miklós

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva